Ostrom alatt az amerikai demokrácia

Az Egyházak Világtanácsa (EVT), az Amerikai Egyházak Nemzeti Tanácsa (NCC), valamint számos amerikai egyházfő és vallási szerveztek vezetői mélyen elítélik a leköszönő elnök támogatói által elkövetett Capitolum elleni támadásokat. A szerdai demonstráció kapcsán, amely során megrongálták az épületet, veszélybe sodorták a kongresszusi tagok és az épültben dolgozók életét az amerikai demokratikus rend és törvény megcsúfolásáról, a káosz elszabadulásáról beszélnek. Követelik, hogy minden eszközzel a rend visszaállítására törekedjenek, a felelősöket pedig jogi úton büntessék meg.

210106-capitol-protest-steps-cs_9c8ef9b1761a5dc2b1a5b68eafc18522.focal-760x428.jpg

Fotó: NBC News

Az EVT nyilatkozata

Az Egyházak Világtanácsa (EVT) súlyos és növekvő aggodalommal figyeli a legújabb fejleményeket az Amerikai Egyesült Államokban. Az utóbbi években tapasztalt megosztó populista politika olyan erőket szabadított fel, amik a demokrácia alapjait fenyegetik az Egyesült Államokban, oly mértékben, hogy az például szolgál már országokban is a világban. Ennek következményei már az amerikai belpolitikán túlmenő komoly nemzetközi aggodalomra adnak okot.

Az EVT sürgeti a január hatodikai esemény felelőseit, hogy hagyjanak fel az erőszakkal és térjenek vissza a civilizált tárgyalásokhoz, valamint az erre kialakított demokratikus eljárásokhoz:

„Felszólítjuk az összes felet, hogy álljanak ellen a rövid távú politikai érdekeknek felelősségteljesen és a szélesebb társadalom felé elszámoltathatóan cselekedjenek. Imádkozunk, hogy az amerikai egyházak bölcsességgel és erővel telve tudjanak utat mutatni a krízisből a béke, megbékélés és igazság felé.”

Az eredeti nyilatkozat

elérhető az EVT honlapján

Az amerikai Egyházak Nemzeti Tanácsának nyilatkozata

„Ha rosszakarat fogan meg benne, nyomorúságot hordoz, és csalódást szül! Vermet ás, jó mélyet, de maga esik a gödörbe, melyet készített. Visszahárul fejére a nyomorúság, erőszakossága saját fejére száll.” (Zsolt 7,15-17)

„Az erőszak nélküli tiltakozást támogatjuk ugyan, számtalanszor vettünk részt rajtuk és szerveztünk ilyen eseményeket magunk is, de a tüntetőket, akik meggyalázták a Capitolium épületét, megzavarva a demokratikus jogrendet, nem lehet tolerálni és büntetés nélkül hagyni. Mindenkit, akinek köze volt vagy részt vett ebben a lázadásban felelősségre kell vonni” – áll az Amerikai Egyházak Nemzeti Tanácsának (NCC) nyilatkozatában.

Az utca túloldalán dolgozó NCC személyzetnek nem esett baja, azonban a megrázó látvány elborzasztotta és elkeserítette őket. Jim Winkler, a szervezet elnöke szerint hasonlóra még nem volt példa a Capitolium épületénél.

„Ezen a napon fogadták volna el ünnepélyesen a választások eredményét, de számos republikánus kongresszusi tag kísérletet tett arra, hogy figyelmen kívül hagyják csaknem 82 millió amerikai döntését. Ezeket a szavazatokat is jogszerűen vették figyelembe minden államban, ahogy azt több mint 60 bírósági eljárás is megerősítette. A megválasztott tisztségviselők nem válogathatnak kedvükre a szavazatok közül. Minden szavazat számít.”

Az NCC nyilatozatában különösen aggályosnak tartja a színesbőrű állampolgárok által legálisan leadott szavazatok megkérdőjelezését több államban is, ami a rasszizmus és a fehér felsőbbrendűség jele.

Az NCC aggodalommal tekint Trump elnökségének utolsó két hetére. Felszólítja a kongresszust, hogy minden lehetséges eszközzel akadályozzák meg az elnököt abban, hogy elvitassa és megmásítsa a tisztességes választások eredményét.

„Imádkozunk, hogy minden szükséges lépést és erőfeszítést megtegyünk azért, hogy ez ne történhessen meg újból” – zárul a szervezet nyilatkozata.

A teljes nyilatkozat

az NCC honlapján olvasható angolul

Frissítés: az NCC tagegyházainak vezetői az elnök elmozdítását követelik

Az NCC tagegyházainak, köztük egyházunk négy testvéregyázának vezetői nyílt levélben fordultak az alelnökhöz, a kongresszus tagjaihoz és a kabinetvezetőkhöz, amelyben az elnök azonnali elmozdítását sürgetik híveiket pedig arra buzdítják, hogy aláírásukkal támogassák a kezdeményezést.

A vezetők felelőssége, hogy ne félrevezessék a rájuk bízottakat, hanem gondosan válasszak meg szavaikat és tetteiket a közösség szolgálatában: „semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” (Fil. 2,3-4)

„Donald J. Trump elnök tetteivel és szavaival veszélybe sodorta országunk és kormányzatunk biztonságát azzal, hogy erőszakos, halálos és államellenes zendülést szított és a capitolium elleni támadásra bujtott fel. Szavaival és tetteivel súlyos veszélybe sodorta emberek életét, akiknek szolgálatára hivatott, azzal a céllal, hogy saját érdekeit előmozdítsa” – olvasható a levélben.

Az egyházvezetők azt is kifogásolják, hogy az elnök a „belföldi terrorista cselekménynek” minősített zendülést követően is bátorította a „csőcseléket” azzal, hogy hazafiakként szólt hozzájuk. A nemzet érdekében eljött az ideje annak, hogy az elnök lemondjon és „sebek gyógyítása” megkezdődhessen. A református, evangélikus, baptista, metodista, anglikán, örmény ortodox és egyesült egyházak vezetői kiemelték azok felelősségét is, akik „az elnök hamis kijelentéseit az elcsalt választásokról támogatták”, vagy maguk is hasonlókat fogalmaztak meg a nyilvánosság előtt.

A nemzet gyógyulása felé tett első lépés az „erkölcstelen és tragikus” események résztvevőinek és a hatalmukkal visszaélő politikusok felelősségre vonása, áll a nyílt levél zárósoraiban.

210106-capitol-protesters-climb-cs_b78dcf39f98d413db3e17feec88a4c47.fit-760w.jpg

Fotó: NBC News

Ostrom alatt az amerikai demokrácia

Amerikai egyházi vezetők, felekezettől függetlenül, sorozatos nyilatkozatokban ítélik el a választási vereségét elismerni képtelen leköszönő elnök és támogatói példátlan felelőtlenségét és alkotmány-, valamint evangéliumellenes viselkedését, ami alapjaiban rázza meg és "ortsom alá helyezi" az amerikai demokráciát, gyűlöletet szít és megosztottságot szül, és óhatatlanul kaotikus állapotokat eredményez. Evangelikál, református, evangélikus, katolikus, ortodox és baptista egyházfők, zsidó és muszlim vezetők, valamint ökumenikus és vallásközi szervezetek elfogadhatatlannak és szégyenletesnek nevezik az alakuló szenátusi ülésen történteket, a Capitolium ostromát és a rend helyreállítását és a felelősök tövény előtti felelősségrevonását sürgetik. Egyben imádságra, egységre, békére és megbélésre hívnak valamennyi hívő embert Amerikában.

Imádság a nemzet gyógyulásáért

Az egyházak online alkalmakat hirdettek, és közös imádságra és virrasztásra hívták híveiket a nemzet egységéért, a sebek gyógyulásáért, megbékélésért és békés hatalomátadásért az evangéliumi józanság jegyében. A Krisztus Egyesült Egyháza (UCC), amelynek a két amerikai magyar református egyház egyike, az úgynevezett Kálvin Zsinat is tagja, internetes imájában nemzetközi partnereiről is megemlékezett. John Dorhauer, az egyház elnöke, aki 2017-ben Magyarországra is ellátogatott, kiemlte, hogy keresztyének szerte a világban imádságban hordozzák az amerikai egyházakat és nemzetet és osztoznak minden keresztyén bizonyosságában: egyedül a szeretet marad meg, ami Jézus Krisztusban testet öltött.

Imára és böjtre hívnak az amerikai evangelikálok is

Walter Kim, az amerikai Evangelikálok Nemzeti Tanácsának (NAE) elnöke felhívással fordult a világ keresztyéneihez és arra kérte őket, hogy január 8-10 között böjtöljenek és állhatatosan imádkozzanak az amerikai nemzet egységéért, és a washingtoni tragikus események láttán felbátorodott diktátorok gaztettei miatt veszélyeztetett üldözött közösségekért szerte a világban.

"A Capitolium ostromát politikai vezetők provokálták ki, köztük Trump elnök, akik hazugságokat és összeesküvés elméleteket terjesztettek, hogy azokból politikai tőkét kovácsoljanak. Az evangelikálok az igazság mellett elkötelezett emberek és vissza kell utasítaniuk a hazugságot" - fogalmazott nyilatkozatában az Amerikai Presbiteriánus Egyház (PCA) lelkésze. "Az evangelikálok egyben az imádság emberei" - emlékeztetett az evangelikál elnök, mielőtt meghirdette a háromnapos imakampányt:

Nem tudhatjuk, milyen hatással lesz ez a tragikus esemény a nemzetünkre, az eljövendő nemzedékek életére, de tudjuk, mire hív minket Isten. Arra, hogy színe elé járuljunk panaszunkkal, hitvallásunkkal, kéréseinkkel és magasztalásunkkal. Ő szuverén Úr. Mikeás próféta tanít minket arra, hogy mit kíván tőlünk az Úr. Azt, hogy éljünk törvény szerint, törekedjünk szeretetre, és legyünk alázatosak Istenünkkel szemben. (Mikeás 6,8). Amikor Isten színe elé járulunk, imádkozzunk közösen azért, hogy

  • azokat, akik a Capitolium elleni ostromot, és általában a demokráciánk elleni támadást elkövetették, felelősségre vonják, bíróság elé állítsák és tetteiket megbánják;
  • beszélgetéseinkben és közösségeinkben az igazság uralkodjon;
  • Trump elnök, kormányzásának utolsó napjaiban felelősséggel teljesítse feladatait;
  • a megválasztott elnöknek, Biden-nek adasson bölcsesség most, hogy a január 20-i hivatalba lépésére készül;
  • nemzetünk védelmet nyerjen ellenségeinkkel szemben, akik arra törekednek, hogy ártsanak nekünk az átmeneti időszak vészterhes napjaiban;
  • gyógyuljanak a pártos indulatok által súlyosan megosztott amerikai emberek közötti kapcsolatok, hogy a közöttük feszülő ellentétek békés megoldására törekedjenek és a közjóért, ahol csak lehet, együttműködjenek;
  • a világ más országaiban üldöztetést elszenvedő emberek, akik az Egyesült Államokra a demokrácia példaképeként tekintenek, és akikre a korábbinál is nagyobb veszély leselkedik most, hogy diktátorok szerte a világban felbátorítva érzik magukat további gaztettek elkövetésére, oltalomra leljenek;
  • mindannyian, akik a Békesség Fejedelmének nyomdokaiban járunk, megalázzuk magunkat Isten előtt és Krisztus világossága ragyogjon rajtunk keresztül a sötét és megtört világba.

Imádságunkban kísérjen az Úr vigasztalásának és erejének bizonyossága:

„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” (Fil. 4,6-7)

Forrás: www.nae.net

Az Egyházak Világtanácsa

folyamatosan frissített cikksorozatban közli az amerikai egyházak nyilatkozatait és akcióit.

A Református Egyházak Világközössége ugyancsak szolidaritásáról biztosította amerikai tagegyházait

és imádságra hívja a világ reformátusságát. A szervezet egyben az amerikai református egyházak felhívásait és nyilatkozatait is közzé teszi.