Össztűz Matovičra

Össztűz Matovičra

A külpolitikába is átterjedt a belpolitikai viszály és a kormányválság.

Ki kutyát akar verni, botot mindig talál – jutott eszembe a cseh mondás, miután a szlovák sajtóban alaposan leszedték a keresztvizet a kormányfőről. Ezúttal is egy Facebook-bejegyzése miatt. Nem óhajtok a fogadatlan prókátora lenni és továbbra is meggyőződésem, hogy addig nem csitul a kormánykoalíciós viszály, a kapkodás, amíg ő lesz a kormányfő. Mégis úgy vélem, ebben az esetben elfogultan, nacionalista puskaport is pufogtatva rúgtak bele. Azért, mert Matovič védelmébe vette Szijjártó Péter magyar külügyminisztert, és elárulta, hogy sokat segített az orosz vakcina beszerzésében. Matovič azt írta: a szlovák és a magyar kormány közötti jelenlegi jó viszony lehetővé teszi, hogy minden kényes kérdésről őszintén beszéljenek. A szlovák kettős állampolgárságról rendelkező törvény módosításáról is.

Álláspontjával egyértelműen külügyminiszterét, Ivan Korčokot bírálta, aki szerint ez a kérdés Szlovákia kizárólagos belügye. Ezért a külügy bekérette a pozsonyi magyar nagykövetet és magyarázatot kért Szijjártó elsősorban Gyimesi Györggyel, az OĽaNO parlamenti képviselőjével tartott komáromi találkozója ügyében. A szlovák diplomácia vezetője ezzel a barátságtalan lépésével elvetette a sulykot, hiszen a kollégája mindössze a szlovákiai magyar pártok kérését figyelmen kívül hagyó módosító javaslatról és a várható fejleményekről érdeklődött, méghozzá nyilvánosan. Miután Korčok nem volt hajlandó szóba állni vele az ügyben. Pedig Szijjártó szerint ezt a problémát is tárgyalással, a kölcsönös tisztelet alapján kellene megoldani. Az SaS-es Korčok nyilván nem egyeztetett a miniszterelnökével, aki viszont néhány nappal korábban nem tájékoztatta őt a Szputnyik- vakcinák megvásárlásáról – ami szintén a kormánykoalíción belüli tarthatatlan állapotokat tükrözi.

Hírdetés

Néhány szlovákiai újságíró vérszemet kapott a pozsonyi külügyminiszter elhamarkodott lépésétől, s hergelte őket a kormányfő (kivételesen higgadt) álláspontja is, ezért nekirontottak, tovább mérgezve a járványhelyzet miatt feszült légkört. A Pravdában A szlovákellenes Matovič címmel jelent meg írás, a Denník N munkatársa szerint pedig a kormányfő úgy reagált, mintha a Fidesz tagja lenne. Beállt a kórusba Veronika Remišová, felszólította Matovičot, hogy határolódjon el Gyimesi Györgytől, akinek szerinte nem volt meghatalmazása tárgyalóasztalhoz ülni a magyar külügyminiszterrel. Csakhogy mindössze tájékozódó jellegű találkozóról volt szó, ráadásul Gyimesi nem mondott mást a módosítással kapcsolatban, mint amit előzőleg a tévés vitaműsorokban és más alkalmakkor nyilvánosan kifejtett.

Ebben a belpolitikai puskaropogásban remélhetően felfigyelnek Simon Zsoltnak az Aktuality.sk honlapon megjelent figyelmeztetésére, hogy a szlovák–magyar viszonyt és a hazai magyarság helyzetét veszélyeztetné a feszültségkeltés és az indulatok újbóli felkorbácsolása. A Magyar Fórum elnöke rámutat arra is, hogy a kettős állampolgárság tervezett módosítása ugyan nem felel meg a hazai magyar elvárásoknak, de most ennél fontosabb és sürgetőbb kérdéseket kellene rendezni. Például a szlovák alkotmány bevezetőjének módosítását, amely végre elismerné a hazai etnikai kisebbségek államalkotó jogállását. Tegyük hozzá: ugyancsak kívánatos lenne a nemzetiségi oktatásügy jogi és szakmai meghatározása, miként a Csemadok állami támogatásának rendezése is.

A fentebbi megnyilvánulások is jelzik, mennyire képlékenyek a szlovák–magyar kapcsolatok ebben a belpolitikai konfliktusokkal is terhelt időszakban. És milyen nagy a közéleti szereplők felelőssége, akik önző, vagy meggondolatlan lépéseikkel könnyen lángra lobbanhatják a nacionalizmus parazsát.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »