Összehangoltan teszi ki a 30-as táblát három pesti kerület – ez még csak a kezdet

Összehangoltan teszi ki a 30-as táblát három pesti kerület – ez még csak a kezdet

Egyszerre vezetnék be a mellékutcákban kötelező, 30 km/h-s sebességkorlátozást. A BKK pedig egész Budapestre kiterjedő forgalomkorlátozás tervein dolgozik.

A nepszava.hu számolt be arról, hogy nagyszabású forgalom korlátozó elképzelések vannak napirenden a fővárosban. Ennek részeként lezárnák a pesti alsó-rakpartot a Lánchíd és a Margit híd között, illetve több kerületben is 30 km/h-ra csökkentenék a mellékutcákban a járművek sebességét.

Néhány kerület vezetői olyan zónák kialakításán is gondolkodnak, ahova csak az ott lakók vagy a körzetben működő üzletekbe szállítók hajthatnak be gépjárművel. A Várból pedig ki tervezik tiltani a turistabuszokat.

Hírdetés

A forgalomszabályozás komoly változásokat hozhat a főváros közlekedésében, ezért a polgármesterek egy része mindenképpen azt szeretné, ha összehangolt és átgondolt terv születne. Déri Tibor, Újpest momentumos polgármestere például azt javasolta: a korlátozások bevezetésével várják meg legalább a 3-as metró felújítását, és azt, hogy körbeérjen az M0-s gyűrű.

Niedermüller Péter, a DK erzsébetvárosi polgármestere közölte a lappal, hogy a VI., VII. és a VIII. kerület összehangoltan, egységes rendszerben vezetné be a 30 km/h-s sebességkorlátozást. Mint mondta, erre megvan a politikai akarat, de az érintett kerületek eltérő adottságai miatt további egyeztetésekre van szükség a szakmai szervezetek bevonásával, és még arról sincs döntés, hogy miként érinti ez a kerületben lévő, fővárosi kezelésű utakat.

Ugyanakkor a Magyar Autóklub arra hívta fel a figyelmet, hogy

Ezzel szemben Karácsony Gergely főpolgármester azt szeretné, ha forgalomkorlátozó intézkedéseket már 2023-tól bevezetnék.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »