Összehangolt támadás a nemzetállamokkal szemben

Charles Michel belga miniszterelnök a dublini rendszer reformja ügyében ultimátumot fogalmazott meg a visegrádi országok felé. Szavaira Szijjártó Péter úgy reagált: Magyarország soha nem fogadott be és nem is fog befogadni illegális bevándorlókat, függetlenül attól, hogy milyen nyomás lesz ez irányban a határokon vagy Brüsszel részéről.

Ifj, Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 Ma reggel című műsorában rámutatott: az, hogy Brüsszel Belgiumban van, az még nem hatalmazza fel a belga miniszterelnököt, hogy uniós direktívákat képezzen és irányvonalat határozzon meg. A most még 28 tagállam vezetői közül ő az egyik, ugyanakkor a földrajzi közelségből fakadóan juthat olyan információkhoz, ami a „susmus demokrácia” körébe tartozik, tehát lehet, hogy volt egy olyan háttérbeszélgetés, ahol felbátorították a belga miniszterelnököt, hogy ilyen kijelentést tegyen. Tehát nem feltétlenül üres a fenyegetése.

Hozzátette: ma már a szavak és tettek terén is inkább a diktátumok érvényesülnek az Európai Unió döntéshozatalában. Van ugyanis egy egyszerű többséges döntési mechanizmus, ezt nagyon ritkán eljárásrendre szokták alkalmazni. Van a minősített többségi, vagy együttdöntési eljárás, ez a jogszabály-alkotás 80 százalékára vonatkozik. A többség pedig úgy jön ki, hogy a népesség 65 százalékát képviselő államok 55 százalékának kell többséget képeznie egy-egy döntésnél. Ezeken kívül van az egyhangúság, ami viszont a legfontosabb politikák esetében kellene, hogy érvényesüljön: például a migráció, közös kül- és biztonságpolitika és közös szociálispolitikák. Ha a menekültügy nincs is külön nevesítve, az Európa jövőjét ilyen mértékben befolyásoló kérdésben az állam- és kormányfőknek egyhangúlag kellene szavazniuk az Európai Tanácsban.

A szakértő azt is elmondta, hogy az új dublini rendszer egy csőd, egy kudarc, a kötelező kvóta továbbfejlesztése egybevág az ENSZ új migrációs tervezetével. Ebben kvázi nemzetközi mentességet adnának a migránsoknak, korlátlanul és szabadon mozoghatnának kontinenseken át és csak a legritkább esetben lehetne őket őrizetbe venni azért, mert egyébként illegálisan közlekednek. Ez egy összehangolt támadás a nemzetállamokkal szemben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »