Összefogtak a károsultak

Összefogtak a károsultak

Harmadszori nekifutásra sikeresen megalakult tegnap a felszámolás alatt lévő O-Nádor Építőipari, Vállalkozási és Kereskedelmi Kft. hitelezői választmánya. Mint a választmányi ülésen kiderült, az építőipari cég az országban különböző helyszíneken végzett, több beruházása kapcsán sem fizette ki az alvállalkozókat, utóbbiak közül ezért többen büntetőfeljelentést is tettek már az ügyben.

Egyre több részletre derül fény a felszámolás alatt lévő szolnoki – utóbb már budapesti székhelyű – O-Nádor Kft.-ről. A felszámolása előtti időszakban a közbeszerzéseken, állami és önkormányzati tendereken nagyon sikeresen indult építőipari cégről először azért írtunk, mert 2014-ben nem fizette ki maradéktalanul az alvállalkozóit a kormány egyik támogatást is elnyerő partnere, a Le Bélier Zrt. ajkai üzemcsarnoka építése után. Ám még ugyanabban az évben a követeléseket bőven meghaladó összeget fizetett ki a házi pénztárából.

A felszámolás alá került társaság ügyében először a felszámoló Cég-Révész Kft. próbálta összehozni a hitelezői választmányt, másodszor a cég egyik kárvallott alvállalkozója, a Schnaider Polymetall Kft. 2016. szeptember 12-én. Mindkét próbálkozás sikertelen volt, a tegnapra összehívott harmadik választmányi ülésen azonban sikeresen megalakult a hitelezői választmány, ugyanis mind a károsultak létszáma, mind a képviselt összeg bőven elegendő volt ehhez. A felszámolási eljárás során ugyanis az

O-Nádor Kft. nyilvántartásba vett hitelezőinek száma 36, a bejelentett hitelezői igény pedig összesen 286 millió forint volt. A választmányi ülésen pedig 15 hitelező összesen 183 millió forintnyi igényt képviselt. A választmány egy képviselőt választott a hitelezői érdekeket kezdettől egyébként is képviselő Schnaider Polymetall Kft. ügyvezetője, Schnaider Péter személyében.

A Schnaider Polymetall Kft. több mint kétmillió forint lejárt követelése miatt kezdeményezett felszámolási eljárást az O-Nádor Kft.-vel szemben, ám kiderült, hogy a Fővárosi Törvényszék időközben a felszámolást már elrendelte egy másik hitelező korábbi kérelme alapján. A cég nem is csupán az elszenvedett kár miatt tett feljelentést bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – mint tegnap kiderült, ilyen feljelentéseket más hitelezők is tettek már –, hanem azért is, mert szeretné elérni, hogy a lehető legalacsonyabb szintre csökkenjen az építőiparban a fizetési bizonytalanság. Megoldásként elképzelhetőnek tartanák például, ha a közösségi támogatásokat – hasonlóan a közbeszerzésekhez – csak abban az esetben fizetnék ki a kedvezményezetteknek, ha bizonyítást nyerne, hogy a munkafolyamatok legvégén lévő vállalkozók is ki lettek fizetve.

A tegnapi választmányi ülésen kiderült, hogy az O-Nádor Kft. nemcsak az ajkai beruházáson maradt adósa alvállalkozóinak, hanem szolnoki, karcagi beruházások után sem fizetett. Azt már megírtuk, hogy egy karcagi óvoda felújítását 2014 szeptemberében az O-Nádor Kft.-nek abba kellett hagynia. Dobos László karcagi polgármester erről lapunknak egyebek közt elmondta, hogy a szerződött összeg csaknem 111 millió forint volt, a munkálatok módosítása után azonban a kivitelező érzékelhetően nem volt képes a beruházás befejezésére, maga is jelezte finanszírozási nehézségeit a megrendelőnek. Ennek ellenére – tudtuk meg tegnap – az O-Nádor Kft. Karcagon 2014 decemberében a nyugdíjasotthon kapcsán is végzett egy beruházást, s ezért a vállalkozási díjat nem az önkormányzat, hanem egy cég fizette ki közvetlenül az O-Nádor Kft.-nek – állította az egyik, ott 11 millió forinttal ki nem fizetett alvállalkozó, egy karcagi építőipari társaság, a Népszer Kft. képviselője. Egy másik alvállalkozónak, a Modulátor Kft.-nek pedig egy szolnoki munkavégzés kapcsán mintegy 17 millió forinttal maradt adósa az O-Nádor Kft. még 2014 első felében – tudtuk meg a társaság jogi képviselőjétől.

A hitelezők bíznak abban, hogy kiderül, hová lett a pénzük, s hozzájutnak a követelésükhöz. A feljelentésekkel és a választmány megalakulásával mindenesetre újabb lépések történtek annak érdekében, hogy a felszámoló már ne zárhassa le – ahogyan tervezte – egyszerűsített felszámolás keretében az ügyet. Annál is inkább, mivel az O-Nádor Kft. – miközben az alvállalkozóknak nem fizetett – nem mellékesen egy 2014 szeptemberében alapított hongkongi cég részvényeit, illetve tulajdonrészét vásárolta meg még 2014-ben úgy, hogy 637 millió forintot fizetett ki a házi pénztárából. A tulajdonrész tényleges értéke viszont a mai napig kérdéses.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 30.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »