Összecsaptak az amerikai alelnökjelöltek

Hillary Clinton és Donald Trump alelnökei is éles vitába szálltak. A másfél órán át tartó tévéadásban bel- és külpolitika egyaránt szóba került, így Szíria, Oroszország vagy az abortusz szabályozása.

 

A demokrata Tim Kaine mániákusnak nevezte Trumpot.

 

– Trump megvetően beszél a hadügyről ami szerinte kész katasztrófa. Szerinte “John McCain nem hős”, “az összes tábornokot szélnek kell ereszteni”, “még én is többet tudok náluk”. Felbontaná a szövetséges viszonyt, szerinte “a NATO elavult” és “Izraellel csak akkor kell együttműködni, ha fizetnek a nagy ligának”. Vonzódik a diktátorokhoz. Vlagyimir Putyin, Kim Dzsongun, Moammer Kadhafi és Szaddam Husszein szellemisége áll közel Trumphoz. aki szerint a világ biztonságosabb, ha minél több nemzetnek van atomfegyvere – mondta Tim Kaine, a demokraták alelnökjelöltje.

 

Mike Pence szerint Clinton gyenge és haszontalan

 

Mike Pence, a republikánusok alelnökjelöltje Clinton hivatali idejét idézte vissza, “gyengeként és haszontalanként” jellemezve a politikust.

 

– Hillary Clinton számára az volt a legfontosabb, amikor külügyminiszter lett, hogy könnyedebbé tegye a viszonyt Oroszországgal. Ezek után az oroszok megszállták Ukrajnát, és az orosz vezető diktál feltételeket az Egyesült Államoknak. Amerikának egyre kevesebb szava van a tűzszüneti egyeztetéseken, miközben Vlagyimir Putyin rakétavédelmi rendszert épít Szíriában, rendezi erőit a saját érdekei szerint. Itt az ideje ismét erősebb befolyással tárgyalnia az amerikai vezetésnek – mondta Mike Pence.

 

A CBS és a CNN felmérései szerint az alelnökjelöltek vitájából Donald Trump inkább profitálhatott, mint Hillary Clinton.

 

hu.euronews.com
kép: telegraph.co.uk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »