Összeállt az ellenzék, Mirkóczki Ádám a közös jelölt Egerben

Gyurcsány Ferenc pártja, a szocialisták, az LMP és a Momentum is támogatja a jobbikos Mirkóczki Ádám polgármester-jelöltségét – hangzott el az M1 Híradójában. Mirkóczki Ádám történelmi pillanatról beszélt. Holott egy éve még kizártnak nevezte, hogy a Jobbik együttműködjön a DK-val vagy az MSZP-vel, hiszen az – ahogy akkor fogalmazott – identitás-feladás lenne.

Szerinte sok tapasztalattal a háta mögött, immár közös ellenzéki polgármester-jelöltként mutatkozott be a Mirkóczki Ádám Egerben. A jobbikos politikus az Egységben a Városért Egyesület színeiben indul a városvezetői székért, úgy, hogy felsorakozott mögé a DK, az MSZP, az LMP és a Momentum is.

Mirkóczki történelmi pillanatként értékelte a Jobbik baloldallal való összefogását és megismételte, hogy félre kell tenni a pártpolitikai különbségeket. Úgy nyilatkozott: a közélet szereplőinek nem egymás ellen kellene hadakoznia, hanem egymásért és a közös, jó célokért dolgozni.

Hírdetés

A Jobbik kommunikációs igazgatója egy évvel korábban még nem ezeket az elveket vallotta. Az országgyűlési választások kapcsán az ATV-ben arról beszélt, hogy hiába van nagy nyomás rajtuk, kizárt dolog, hogy együttműködjenek a baloldali pártokkal.

Ezek ellenére, amikor a jobbikos Jakab Péter januárban közösen állt ki az Országház lépcsőjére Gyurcsány Ferenccel, Mirkóczki Ádám már csak annyit reagált, hogy felül kell emelkedni a 2006-os sérelmeken.

A Magyar Narancsnak egyenesen arról beszélt, hogy a balliberális kormányok jobbak voltak a mostaninál. Úgy fogalmazott: „ha elvonatkoztatunk a 2006-os rendőri brutalitásoktól, még a legsötétebb Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-időszak is a demokrácia aranykora volt ahhoz képest, ami most van.”

Hasonlóan gondolkodik a többi jobbikos politikus is. Gyöngyösi Márton, a párt frakcióvezetője nemrég egy interjúban úgy fogalmazott, hogy értékrendi alapon együttműködnek bárkivel. Nemcsak Gyurcsány Ferenccel, hanem „az ördög öreganyjával is”, ha szükséges. És míg korábban Gyurcsány Ferencék is kizártak bármiféle együttműködést – az általuk is antiszemitának jellemzett – Jobbikkal, két héttel ezelőtt már ő is ígéretesnek nevezte az összefogást a párttal.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »