Orwell-szobor Londonban

Orwell-szobor Londonban

Velünk ellentétben a jó angolok nem kapkodják el a szoborállítást. Mi szobordöntésben és szoborállításban (sőt a már felállított szobor áthelyezésében, létjoga megkérdőjelezésében) egyaránt roppant aktívak és tevékenyek vagyunk, talán mert satnya kis konszenzusok támogatják nálunk ezt is, amazt is. Londonban nem görcsöltek azon, hogy egyik legnagyobb írójuknak, George Orwellnek egészen idáig nem volt szobra. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy nem lenne meglepő, ha a szoborállításra vonatkozóan is lett volna Orwellnek egy-két furcsa kikötése, tekintetbe véve, hogy végrendelete elég sok gondot okozott az utókornak. A túl erős önkontrollal rendelkező szerző ugyanis megtiltotta, hogy monográfia készüljön róla, s a tetejébe egy sor kiváló művét is kirostálta volna a kiadásra érdemesek közül. Szigorúbb volt önmagához, mint a kiadói, pedig ők sem hordozták a tenyerükön. Az Állatfarmot sorra adták vissza angol és amerikai kiadók (köztük az éles szemű kritikus-költő, T. S. Eliot a Faber & Faber nevében). Tegyük hozzá gyorsan: Orwell, összerakva a politika és az irodalom mozaikjait, egy idő múlva rájött, hogy műve a második világháború alatt, mivel a Szovjetuniót erősen támadta, s a nyugati világról is ironikus képet festett, nem fog megjelenni. Igaza volt: az Állatfarm hónapokkal a háború befejezése után, az első atombomba ledobásának hónapjában láthatott csak napvilágot.

A mű elképesztő sikere később, a hidegháború éveiben teljesedett ki, klasszikussá ennek a diadalmenetnek a nyomán vált. (A világ ranglistáin a legmagasabb példányszámban eladott könyvek között Orwell művei rendszeresen jelen vannak.) S ha Orwell nem akarta, hogy monográfia szülessen róla, a szoborállításról, meglehet, hasonlóképpen vélekedett volna. Végakarata özvegyének, Sonia Brownellnek komoly gondokat okozott, hiszen mégiscsak abszurdum volt, hogy Orwellről nem jelenhetett meg életrajz még a hatvanas években sem. Egyik életrajzírója szerint Sonia időnként fölkérte Orwell legjobb barátait (köztük Koestlert), hogy írjanak róla könyvet, aztán visszavonta. Végül megállapodott Bernard Crickkel egy komoly életrajz megírásában, s bár annak elkészültekor nem volt elégedett, a kiváló könyv 1980-ban mégis megjelenhetett.

Az író bronzszobrának felállításáról a BBC döntött, valamikori munkatársuk emlékműve a rádió épülete előtt lesz, jövőre készül el Martin Jennings tervei alapján. Orwell 1941 augusztusában a BBC keleti szolgálatánál vállalt műsorszerkesztést, évi 640 font jövedelemmel. Azt nem állíthatjuk, hogy munkájáért repesett: elsősorban azért nem, mert a brit háborús propaganda sugárzását Indiába feleslegesnek érezte. Felettesei azonban más véleményen voltak. Orwell mindazonáltal lelkiismeretesen végezte munkáját, 220 hírkommentárt adott le, mellette esszéket, történeteket, recenziókat, véleménycikkeket írt, továbbá jeles személyiségeket hívott meg műsoraiba. Mégis igaza lehet akkori indiai kollégájának, Bahadur Szinghnek, aki megjegyezte: „Úgy tűnt, mint aki állandóan unatkozik… Úgy végezte a munkáját, hogy nem tette bele a szívét, nem volt nagyon lelkes.” Orwell valószínűleg nem igazán volt alkalmas arra, hogy a rádióban a politika által éppen jóváhagyott igazságok propagátora legyen, s ez nem mond ellent annak, hogy nagyon is fontosnak tartotta Hitler legyőzését. Éppen csak másképpen volt felépítve az intellektusa, más léptékben gondolkodott, mint egy rádiós újságíró. 1943 szeptemberében el is búcsúzott a BBC-től, november végén pedig már a Tribune hetilap irodalmi rovatánál volt nagy megkönnyebbülésére, ez ugyanis csak hetente három napját vette el, és dolgozhatott az Állatfarmon.

Különös érzés arról értesülni, hogy a huszonegyedik században kellett egy vezetőváltás a szoborállításhoz. A BBC korábbi vezérigazgatója elzárkózott az ötlettől, Orwellt „túlságosan baloldalinak” tartva, a jelenlegi vezérigazgató, Tony Hall viszont támogatta a kezdeményezést. Megdöbbentő, hogy egy olyan nagyságrendű írónál, mint Orwell, fölmerülhet az értéket befolyásoló politikai hovatartozás. Az ember azt hinné, hogy az ilyen kispályás megfontolásoktól legalább az angolok mentesek. Kifejezetten baloldalinak tartani az Állatfarm íróját azért igen nagy merészség, még akkor is, ha szimpátiái a szocialisták felé vezették. Aki netán a „spanyolos” Hódolat Katalóniának kötettel érvelne, annak azt javaslom, olvassa el alaposan a könyvet a legutolsó betűjéig, mert az éppen arról szól, hogyan ábrándul ki egy gondolkodó ember a baloldalból. Kissé sarkítva: elmegy baloldaliként, hogy harcoljon a spanyol polgárháborúban Hitler ellen, és a hívő kommunistákat is vígan beáldozó szovjet machinációkat közelről megtapasztalva hazamegy félig jobboldaliként.

Így jár mind, aki túl okos, túl jó megfigyelő, és túl sok tehetsége van összerakni a dolgokat a maguk valójában.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 15.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »