"Őrület, micsoda tüzelés, micsoda emberpusztulás alig 20 méternyi frontszakasz birtokáért"

"Őrület, micsoda tüzelés, micsoda emberpusztulás alig 20 méternyi frontszakasz birtokáért"

Nem akármilyen könyvet vehet kezébe az, aki beruház Kókay László naplójára: nem puszta emlékiratról vagy az idő által megszépített memoárról van szó, a nagyszerű kivitelezésű kötet igazán sokoldalú bepillantást enged az első világháború “legmagyarabb” harcerének mindennapjaiba.

Élet a pokol tornácán

Kókay László nyolc világháborús naplója közül – jelen állás szerint – mindössze négy maradt fönn, ezek közül az első füzet szerepel a könyvben. Ám időrendben ez a második feljegyzés-gyűjtemény, így a napló cselekménye in medias res, rögtön a doberdói állásharcok közepébe csöppenti az olvasót. Ebből a szempontból a cím kissé félrevezetőnek tűnhet, hiszen nem olvashatunk arról, hogy miként jelentkezett 18 évesen, tanulmányait megszakítva önként az Osztrák-Magyar Monarchia seregébe 1915-ben, és hogy került ki a császári és királyi szegedi 46. gyalogezreddel a Doberdó-fennsíkra. De rövid idő alatt felpörgő események ebből a szempontból sem hagynak hiányérzetet.

A feltűnő precizitással, részletgazdagsággal és összeszedettséggel megfogalmazott leírásokból egy kötelességtudó, találékony, vallásos, az ellenséggel szemben is együttérző, rendkívül céltudatos és ambiciózus, de emberi gyarlóságoktól sem mentes fiatalember képe rajzolódik ki előttünk.

Kókaynak egy olyan világban kellett helytállnia, ahol már csak kisebb kellemetlenség számba ment a mindennapos, nagyon is halálos puskaharc; a gyalogságnak viszont még a saját, meglehetősen pontatlan tüzérségétől is rettegnie kellett; ahol az utászok alapból napi 4-5 katonasírt ástak ki, mert “ennyi rendszerint megtelik”.

“Én ellenben, mikor egy kissé meggondolom, hogy a robbantás mennyi mit sem sejtő digót fog megölni, éppen most, vasárnap éjjelén, imádkozom a jó Istenhez, hogyha a velünk szemközt lévő digók közt van olyan, akit mint engem, egy szegény fiára utalt édes Anya vár odahaza, mentse meg valamiképpen a reá váró szörnyű haláltól”

– írja Kókay a napló egyik legizgalmasabb része, a májusi aknarobbantás előtt. A merész akciótól, mely véletlenül egy sor hasonló olasz hadműveletet akadályozott meg, nem véletlenül féltek a 46-osok: a robbantás után maradt tölcsért ők és az olaszok is igyekeztek birtokukba venni, emberéletet és hadianyagot nem kímélve. A több napos véres ütközet szinte hatalmas emberáldozattal járt, Kókay pedig a tőle megszokott alapossággal és mély emberséggel örökíti meg az összecsapás pokoli krónikáját.

A front mögötti életből is bőven kapunk ízelítőt, a segeti táborban eltöltött pihenők hol bosszúságokkal, hol örömmel teli napjai mellett még a frontvonal közelsége miatt állandó ágyúzásnak kitett, az olasz lakosok által mégis el nem hagyott Görz városába is elkalauzol minket a naplóíró.

Kókay írása Szegedre való hazatérésével zárul, ahol sikeresen leteszi az érettségi vizsgát, ami megnyitja előtte a tisztté válás lehetőségét. Katonai karrierje onnantól – az általa többször is panaszolt kezdeti nehézségek ellenére – így indulhatott meg az emelkedés útján, de ennek bemutatása már egy következő könyv tárgya lesz.

Hírdetés

Bivaly erős vizualitás, olvasóbarát stílus

Amikor az ember először átpörgeti a Nagy Háború Könyvek sorozat harmadik részét, ugyanazzal az igényes kivitelezéssel szembesül, mint Imre Gábor vagy Kovács György visszaemlékezései kapcsán, ám a kötet szerkesztésén látszik, hogy a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány munkatársai még nagyobb hangsúlyt fektettek a vizualitásra, mint eddig.

A leírást rengeteg korabeli fénykép és képeslap színesíti, zömmel Kókay László hagyatékából, de a szerző számos terepvázlata is felbukkan a könyvben, ami nagyban segít térben elhelyezni a különféle történéseket. Az eredeti naplófüzet borítójának felhasználása is megkapó vizuális elem, ami sokat hozzátesz az olvasás élményéhez, akár csak az olyan kreatív megoldások, mint az ezredtörténetből beillesztett rövid életrajzok vagy a gazdag lábjegyzetelés.

Utóbbira szükség is van, hiszen a napló telis-tele van a korabeli német vezényleti nyelv és katonai szakzsargon sajátos, félig-meddig magyarosított kifejezéseivel. Ennek ellenére a szöveg gördülékeny, kiválóan olvasható, Kókay elbeszélő stílusa pedig egyáltalán nem száraz vagy unalmas. Az általa papírra vetett sorok között nem egyszer akadnak vidám, vagy megmosolyogtató jelenetek (néha a legváratlanabb pillanatokban), de olykor cifra káromkodásokkal és a bakanyelv veretes kifejezéseivel is találkozhatunk. Ezek mind-mind hozzájárulnak a napló atmoszférájához, és már-már regényes jelleget kölcsönöznek neki (aki olvasta vitéz Somogyváry Gyula önéletrajzi ihletésű világháborús trilógiáját, annak jóleső módon ismerős lesz a könyv hangulata).

A magyarázó jegyzetekben sok helyen más visszaemlékezésekből, illetve az ezredtörténetből is olvashatunk idézeteket, amelyek több nézőpontból is megvilágítják ugyanazt az eseményt, tovább tágítva ezzel az olvasó nézőpontját, még izgalmasabbá téve a leírásokat.

A kötetnek külön személyes varázst kölcsönöz, hogy utószavát Kókay Ágoston, a néhai őrvezető egyik unokája jegyzi.

Szakmai szemmel

Pintér Tamásnak, a kötet szerkesztőjének alapos kísérőtanulmánya szintén dicséretet érdemel, hiszen nem csak a történészek számára lehet érdekes: gondos alapossággal számol be a Kókay-hagyaték feldolgozásáról, a hozzá kapcsolódó kutatómunkáról, a naplóíró háború után sem unalmas életéről és közérthetően mutatja be a Monarchia haderejének felépítését.

Látszik, hogy a kiadvány nagy szeretettel és odafigyeléssel készült, a szöveg minősége kiváló.

Külön érdemes kitérni arra, hogy a könyvbemutatón Gianfranco Simonit San Martinó-i helytörténész, a doberdói falu magánmúzeumának alapítója méltatta a kiadványt és a naplót, mely rendhagyó módon 2017-ben előbb jelent meg nyomtatásban, mint magyarul.

A kötet hiánypótló jellegét hangsúlyozva kiemelte, hogy korábban nem volt olasz nyelvű leírás arról, miként élték meg a háborút az osztrák-magyar katonák.

A majdnem 250 oldalnyi naplószöveg és a hozzá kapcsolódó, részletes és szakmailag sokoldalú tanulmány minden történelem iránt érdeklődő olvasó számára kincset ér, az első világháború kutatói és szerelmesei számára pedig kötelező darab. Egészen más élmény nyomtatott formában kézbe venni A Nagy Háború blogon digitális formában már közreadott írást, csak javasolni tudjuk, hogy senki se szalassza el ezt az élményszámba menő olvasmányt, és természetesen türelmetlenül várjuk a folytatást.

(Fotók: Béli Balázs / Alfahír; A Nagy Háború Blog)

Egy halálmező krónikája – Könyv jelent meg az első világháború “legmagyarabb” hadszínteréről

Június 14-én mutatták be az első világháború magyar vonatkozásaiban talán leghíresebb hadszínteréről szóló könyv, a Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében második kiadását, a Hadtörténeti Múzeumban (HM HIM). A Pintér Tamás, Rózsafi János és Stencinger Norbert által jegyzett kötettel egy olyan igényes munka került a történelem iránt érdeklődő magyar olvasók elé, ami nemzetközi szinten is megállja a helyét.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »