Országszerte sztrájkolnak a tanárok

Országszerte sztrájkolnak a tanárok

Két órás, figyelmeztető sztrájkot tartanak nyolc órától a tanárok. Valamennyi iskola és óvoda kinyit ma.

Reggel nyolc órakor két órás munkabeszüntetésbe kezdtek országszerte a pedagógusok. A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban a tanárok körülbelül kétharmada vesz részt a sztrájkban, számolt be munkatársunk reggel 8 órakor a helyszínről, hozzátéve: a pedagógusok mellett a megkérdezett diákok szülei is támogatják a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) kezdeményezést.

Törley Katalin tanár, a Tanítanék mozgalom egyik alapítója azt közölte, hogy a sztrájk idején megalakítják majd a maguk kockás körét a mozgalom felhívása szerint, és annak 12 pontos követelésiről is megbeszélést fognak tartani. A tanárok zöme kockás, illetve fekete ruhát visel – Törley Katalin elmondása szerint ezzel is szolidaritást kívánnak kifejezni az egészségügyben és a szociális szférában dolgoznak.

A pécsi Apáczai Csere János Nevelési Központban a diákok és a tanárok gyakorlatilag együtt demonstrálnak, számolt be kollégánk reggel 8 órakor a helyszínről. A tiltakozás kezdetén a tanulók beolvasták az iskolarádióban a tanárok 12 pontos követelését, mondván, hogy több pontjával ők is egyetértenek. A munkabeszüntetés idején szabadtéri órát fognak tartani.

Az egészségügyi dolgozók is tiltakoznak, ők a fekete ruhás nővérként elhíresült Sándor Máriával vállalnak szolidaritást. A Madarász utcai gyermekkórháznál több tucat nővér és civil demonstrált reggel nyolc órakor, számot be kolléganőnk a helyszínről. Sok helyen nem engedélyezte a kórházvezetés a dolgozóknak se a fekete ruha, sem pedig a fekete szalag viselését – ezt Sándor Mária is megerősítette a Hír TV-nek, ezért is kérték civilek részvételét a demonstrációkon. A fekete ruhás nővér szerint a pedagógusokkal ellentétben sajnos az egészségügy nem tudott összefogni, és még mindig hallgat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »