Országos szűrővizsgálat a vastagbélrák időben történő felismerése érdekében

Országos szűrővizsgálat a vastagbélrák időben történő felismerése érdekében

Az Egészségügyi Minisztérium, a páciensek Nemet a Rákra elnevezésű érdekszövetsége, valamint az Europacolon Slovensko megkezdik közös tájékoztató kampányukat, mely „Ne dobd el az életedet – végezd el még ma a megelőző tesztelést!” jelmondattal zajlik és a vastag- és végbélrák időben történő felismerését szolgáló nemzeti szűrővizsgálat fontosságára hivatott ráirányítani az emberek figyelmét.

A vastag- és végbélrák a leggyakoribb daganattípusok közé tartoznak, jelentős halálozási rátával, miközben a tünetek intim jellege miatt a betegek sokszor nehezen szánják rá magukat, hogy orvoshoz forduljanak panaszukkal. A szomorú helyzeten azonban lehet és kell is változtatni, mivel ezek a betegségek szűrővizsgálattal megelőzhetőek, illetve a korszerű kezelési lehetőségek birtokában a korai felismerést követően teljes gyógyulás is várható.

„A szűrővizsgálat segíti az onkológiai betegségek időben történő diagnosztizálását, ami lényegesen növeli a betegek esélyét a sikeres kezelésre és a gyógyulásra” – közölte Andrea Kalavská egészségügyi miniszter. Ezért szerinte főleg a veszélyeztetett csoportokba tartozóknak kellene élniük a lehetőséggel és elvégezniük egy egyszerű tesztvizsgálatot, mely az életüket mentheti meg.

Az információs kampányt szolgálja az edukációs interaktív utazó program, melynek jelmondata: „Ne dobd el az életedet!” Ennek keretén belül az egészségügyi tárca és a betegek érdekvédelmi szervezetei március 15-től május 11-ig kilenc szlovákiai városban interaktív kávézásra hívják az embereket, mely mellett a vastagbélproblémákról lesz szó, itt tudhatják meg az érdeklődők, miként őrizhetik meg az egészségüket a szűrővizsgálatnak köszönhetően, a rejtett vérzés székletből történő időben történő kimutatásával.

Hírdetés

A szlovákiai számadatok egyébként nagyon nyugtalanítóak, tájainkon a vastagbélrák a második leggyakrabban előforduló daganatos betegség, miközben a nőknél a mellrák, a férfiaknál pedig a tüdőrák a leggyakoribb. Évente közel 5 ezer betegnél diagnosztizálnak vastagbéldaganatot. Ennek időben történő felismerése és eredményes kezelése érdekében az állami egészségbiztosító január közepén indította megelőző vizsgálatát, melynek keretében az 50. életévüket betöltött ügyfelei közül véletlenszerűen kiválasztottaknak immunkémiai tesztet küldött. A tesztelésen résztvevők közül közel 12 ezren bizonyultak pozitívnak a kolonoszkópiás vizsgálat során, 275 személy volt előrehaladott, operációt és azt követő kezelést igénylő stádiumban.

A betegség gyakori előfordulásának egyik oka a szakemberek szerint a húsok és füstölt áruk feldolgozásának módjában keresendő, melyek sok rákkeltő anyagot tartalmaznak. A végbéldaganat végső elrákosodása 15-20 évbe telik, ami időben történő felismerés esetén lehetővé teszi az eredményes megelőző beavatkozást.

Ennek első lépése a székletvér kimutatása az említett teszttel, mely 70-80 százalékos biztonsággal feltárja a problémát. További, az előzőnél hatékonyabb vizsgálati módszer a diagnosztikus kolonoszkópia, azaz vastagbéltükrözés, melyet a polipektómia, a vastagbélpolip kisebb beavatkozással történő eltávolítása követ. A vastagbélpolipok olyan növedékek, szövetburjánzások a bélben, amelyek több éves fennállás után rosszindulatúan átalakulhatnak, vastagbélrák fejlődhet ki belőlük. Az átalakulás nem jár fájdalommal, és egyéb képalkotó vagy laboratóriumi vizsgálattal is csak nehezen mutatható ki a polipok jelenléte.

(Felvidék.ma/WebNoviny.sk)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »