Országos botrány Kárpátalján

SportUkrajna›Kárpátalja›Nagybereznai járás

Tavaszi időben a nagybereznai járási Kraszija sícentrumban egy keskeny és vékony, olvadozó hóréteggel borított sípályán rendezték meg az idei ukrán alpesisí-bajnokságot és kupát. Az Ukrán Sí Szövetség annak dacára rendezte meg a versenyzésre alkalmatlan helyszínen a viadalt, hogy a résztvevők gyakorlatilag a testi épségüket kockáztatták. Az ügy a különböző közösségi oldalakon és az országos sajtóban is nagy port kavart.

A megnyitó ünnepségen a sí szövetség vezetői mellett Igor Zsdanov ifjúsági és sportminiszter is részt vett. Köszöntőjében a tárcavezető azzal próbálta magyarázni a helyzetet, hogy az időjárási viszonyok nem ideálisak, de a szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy javítsanak a körülményeken, hogy a bajnokság magas színvonalú legyen – számol be a Kárpáti Igaz Szó.

A versenyzők végül testi épségük kockáztatásával rajthoz álltak. A sípályának a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető helyszín, olyan szinten alkalmatlan volt a versenyzésre, hogy már egyetlen lesiklás is tönkretette több sportoló méregdrága sílécét. Bár korábban úgy volt, hogy a viszonyok miatt lerövidítik az egyhetes programot – ebbe a résztvevők is belementek, még a visszaútra szóló jegyeiket is megváltották –, végül felsőbb utasításra a teljes versenyhetet megtartották.

Sportberkekben azt beszélik, a szervezők azért tértek el az eredeti forgatókönyvtől, mert a magas rangú sportfunkcionáriusok olyan jól érezték magukat az egyik közeli luxusszállodában, hogy idő előtt nem akartak hazautazni. A ProZak saját forrásaira hivatkozva ennél is merészebb feltételezéssel állt elő. A portál úgy tudja, azért nem a jóval hóbiztosabb bukoveli vagy drahobrati sípályákon rendezték a versenyt, mert a szövetség egyik tagjának érdekeltségei vannak a Nagybereznai járásban található sícentrumban és a környező szálláshelyekben. És az illető nem szeretett volna elesni az eseményre kiutalt állami támogatástól.

– Azt már előre lehetett sejteni, hogy a körülmények messze nem lesznek ideálisak – nyilatkozta a Kárpáti Igaz Szónak Minay Krisztián alpesisí-edző, aki jelen volt a versenyen. – A szövetség késői időpontra tette a megmérettetést, és bár az első két nap még tűrhető volt a hó minősége, az utolsó két napon, amikor az ifjúsági kupafutamokat rendezték, szinte használhatatlan volt a pálya. Az edzők próbálták ezt jelezni a szövetség és a szervezők felé is, de a döntéshozók valahogy nem hallották meg. Sajnos eme történet jól jellemzi, milyen állapotok uralkodnak az ukrán sísportban.

View the full image Országos botrány Kárpátalján Forrás: Kárpáti Igaz Szó


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »