Orsz�gunk az ARC szem�vel – a liber�lis �ri�splak�t-ki�ll�t�son j�rtunk

Orsz�gunk az ARC szem�vel – a liber�lis �ri�splak�t-ki�ll�t�son j�rtunk

A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a Bikás parkban állították fel az ARC óriásplakát-kiállítást, mi pedig idén is megnéztük, miből élünk, ha javarészt a liberális világ plakátjain keresztül kell szemlélnünk a mindennapokat.

2021-ben az egyik slágertéma, a koronavírus teljesen eltűnt a repertoárból – hiába, már lejárt lemez – ám ahogy tavaly, idén sem lehet azt mondani, hogy kizárólag bicskanyitogató plakátokkal találkozhat az ember. A jórészt a technika világa által okozott elszigetelődés és magány társadalomkritika-szinten idén is jelen volt, de a legtöbb kiállított mű nem meglepő módon a rezsinövekedéssel (vagy egyéb, jobbára anyagi eredetű krízissel) hozható kapcsolatba, amely így központi témaként váltotta a koronavírust.

Mindemellett természetesen ezúttal sem maradtak „odahaza” a szellemes, vagy annak szánt plakátok, amelyeknek 70-80%-a egyértelműen a Fideszt és a valamiért vele azonosított nemzeti gondolatot ekézi, kisebb részben azonban beleszáll a Mi Hazánk Mozgalomba is.

A tematika pedig maradt a régi: mindent szabad, de kizárólag (vagy túlnyomó részt) liberális szemszögből, így aki hasonló vicces plakátokat keresne, de nacionalista oldalról, az rossz helyen keresgél. Hiába, toleránsak ezek a liberálisok, amíg azt mondod, amit ők. Néhány plakátot én is kiválogattam, vagy azért, mert jogos társadalomkritikát, releváns témát feszeget, vagy azért, mert bicskanyitogató módon szánalmas. A biztonság kedvéért pedig idén is idecitáltam a kedvenc, átalakított darabomat még 2019-ből, hogy sose merüljön feledésbe.

Kifejezetten erős kép lett a „Minden OK” névre hallgató plakát, amely a semmivel nem törődő, a saját kis világában tökéletesen eltengődő tömegembert jelképezi, a korszellemhez igazodva egy okostelefonnal a kezében, amelyhez én még hozzátársítanám az „Egyedül” című munkát is, amely egyszerre jeleníti meg korunk egyik rákfenéjét, az atomizálódott társadalmat és a magányt, valamint felhívja a figyelmet arra, hogy lehet valaki emberek között, attól még ugyanúgy lehet magányos, mintha saját magán kívül nem látott volna élő személyt hónapok óta.

Szintén társadalomkritika a „First world problem” című alkotás, amely a korszak problémáin keresztül mutatja be azt az abszurditást, hogy minden nehézség dacára az elfbar körüli cirkusz volt az egyik legnagyobb idén. Ráadásul, nem tudom, szándékos-e, de a plakáton látható, elfbart szívó nő táskáján látható jelkép hajaz arra a Lengyelországból származó motívumra (vörös villám), amely eredetileg az abortusz teljes betiltását ellenzők jele lett az említett országban, majd később kinőtte magát és globálisan lett különböző nőmozgalmak jelképe. Ha ez így van, akkor érdekes rés keletkezett az ARC-kiállítás pajzsán.

Hírdetés

A "Panel" is hasonló témával foglalkozik, ahol az előbb említett atomizálódás a panelek végtelen, unalmas, uniformizáló egyhangúságában ölt testet, ahonnan csak akkor menekülhetünk, ha a szó szoros értelmében kitörünk belőle. Kitörni azonban nem csak a panelből, hanem a napi rutinból is érdemes, főleg, ha az annyira toxikus, mint mostanában. A "Napi teendőim" pontosan erre reflektál. Éppen most min aggódjunk, min mérgelődjünk, milyen globális (vagy országos) üggyel foglalkozzunk? Ha az ember nem tart mértéket, bizony könnyen ebbe is belefáradhat és kiüresedhet, mint oly sokan napjainkban.

A nevetséges tanárfizetésekre több plakát is reflektált, ezek közül kettőt válogattam be az összefoglalóba. A megalázó helyzet ellenére én mindkettőn jót nevettem, de hát vélhetően az alkotók szándéka is ez volt. Fanyar, fekete humor. Mi sem lehetne jellemzőbb 2022 Magyarországára.

Szintén gazdasági kérdés a már fentebb említett rezsidrágulás. Noha ezzel kapcsolatban született talán a legtöbb alkotás, ezek nagy része véleményem szerint egysíkú volt, de amúgy is igyekeztem másfelé orientálódni, lévén a nap 24 órájában erről van szó bármilyen platformon. Egyet azért, nevezetes a "Ne hátra" elnevezésűt lefotóztam, mert sötét tónusával és naturalizmusával kiemelkedik a többi közül. Ebben bizony semmi fekete humor nincsen, csak a nem túl sok jóval kecsegtető közeljövő, ám reméljük, hogy idáig azért nem fog eljutni senki.

Feketeleves gyanánt két plakátot emelnék ki. Az egyik "meglepő módon" az Amnesty International nevéhez fűződik. Munkájuk egy fiktív "Politikus Pride"-ot képzel el, egyébként ez a neve magának a kiállított plakátnak is. Nagyrészt fideszes politikusok kaptak helyet rajta, ami önmagában számunkra még nem érdekes, azonban az Amnesty odacsempészte Dúró Dórát is a Meseország mindenkié című darálni való szeméttel együtt. Ezzel egyrészt azt a mára már levitézlett hazugságot próbálják erősíteni, hogy a Mi Hazánk a Fidesz fiókpártja, másrészt a helyi LMBTQ-közösséget próbálják védelmezni vele, harmadrészt meg menjenek a fenébe, hiszen szabadon a világ zúdíthatják az ostobaságaikat úgy, hogy állítólag Magyarországon "diktatúra" van a liberális szervezetek irányába. Látszik, mekkora.

A másik igazából nem találta fel a spanyolviaszt, sőt, túl sok helyen láttam már ezt a grafikát ahhoz, hogy meglepődjek. Éppen ezért túl sok újdonságot nem takar, kb. bárki benevezhetett volna vele, még kreativitás sem kellett hozzá. Nyilván ezt sem azért állították ki, mert ötletes, vagy formabontó, csupán politikai okokból, ahogy az ötletszegény alkotóját sem az esze miatt szerethetik. A Mi Hazánk logójának beszivárványosításáról van szó, amit ezúttal még megtoldottak egy "szójátékkal" is, amely arra reflektál, hogy Magyarország az LMBTQ-emberek hazája is (furcsa, a Pride-on mégsem látni magyar zászlót, mondjuk ez nem is baj).

Csak nehogy ez is arra a sorsra jusson, amire 2019-ben a szivárványos Nagy-Magyarország.

Nos, ennyit kívántam kiemelni az idei ARC-kiállításból. Az ötlet és a koncepció egyébként ötletes, a megvalósítás a problémás. Hasonló alapokon nyugvó kampány egyébként az ún. "nemzeti oldalnak" sem ártana, mert innovációból eléggé le van maradva.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »