Őrségváltás Világiéknál

Világi Oszkár lánya, Réka átvette édesapjától nemcsak a legkedveltebb, de a legösszetettebb élelmiszeripari cégeit is – számol be róla a TREND hetilap legújabb számában, amelyben részletesen bemutatja a család vállalkozásait és tevékenységi körét is.

 

Az idei év kezdetétől az összes élelmiszeripari vállalkozását már a lánya felügyeli. Réka még fiatal, a harmincas éveiben jár, aki az édesapjához hasonlóan jogot tanult. Jelenleg már a nagymegyeri Euromilk tejüzemben és a dunaszerdahelyi Istermeat húsfeldolgozóban az igazgatótanács elnöke, valamint az Agrosun farmjukon a két ügyvezető egyike.

 

Az apja nyomdokaiban

 

“Örülök, hogy a vállalkozásainkat már a lányom felügyeli. Most először érzem, hogy van a saját üzletemben valaki, akiben száz százalékig megbízhatok. Így már teljes erővel foglalkozhatok a Slovnafttal.”

 

– mondta Világi Oszkár hozzátéve, hogy eddig a hétvégéket a saját vállalkozásainak kellett szentelnie. Elmondása szerint most már inkább csak Réka pszichológusa és motivátora, mintsem a saját cégeinek menedzsere.

 

Rékának mindenesetre nincs könnyű dolga az átvett cégeknél. Az élelmiszeripari válallkozások a legösszetettebbek, ugyanis a hazai élelmiszergyártás nehéz éveken megy keresztül. A fő cél egyértelmű, újra nyereségessé tenni a vállalkozásokat. Emellett pedig egy új családi vállalkozás is létrejön, mégpedig egy új borászat formájában.

 

“Édesapám vállalkozásait folytatni szeretném, mert elég csak meghallgatni, hány új terve van, ami mindig megfogja az embert. Azonfelül tanulmányaim során Hollandiában és Spanyolországban látta, hogy a családi vállalkozásoknak nyugaton nagy hagyománya van.”

 

– mondta Réka, aki a külföldi tanulmányai során a családi vállalkozások sajátosságai iránt is érdeklődött.

 

Azért választotta a jogot, mert az apja is sikeres lett vele

 

Holott egykor még a politikához vonzódott jobban. A múltban még a parlamentben ő is részese volt az első vállalkozói törvények megalkotásának. A későbbi MKP-ból való távozása ellenére a mai napig felhozzák neki, hogy befolyása van az itteni magyar politikusokra. A jog azonban a saját üzletben is segített, eredetileg külföldi befektetőknek adott tanácsot, majd pedig, majd pedig ő is készen állt vállalkozások átvételére

 

“Apa azzal tette a legtöbbet, hogy sikerült saját vállalkozásait kiépítenie. Az én feladatom lesz ezeket megtartani és továbbfejleszteni, mégha most mély vízben is úszok.”

– mondta Réka. Nagy közöttük az összhang, érezni, hogy a lány példaképként tekint az édesapjára.

 

Nehéz kezdetek

 

A jog csak felkészülés volt Rékának a nehezebb üzletekhez. Az Euromilk vállalat, amellyel Réka a legtöbbet foglalkozik, veszteségbe került egy nyolcmillió eurós beruházás miatt, amely egy új gyártósor a tej PET-palackokba történő töltésére, hogy megkülönböztessék magukat a konkurenciától. Az Euromilk az utóbbi négy év alatt közel ötmillió eurós ráfizetésre tett szert, az éves forgalom (köszönhetően az orosz embargónak is) 20 millióról 14 millió euróra csökkent. Sikernek számít viszont, hogy az Istermeat vágóhíd már 300 ezer eurós nyereségre tett szert, viszont nincs könnyű helyzetben az Agrosun farm sem.

 

A Világiak most azt keresik, hogyan javulhatnának. Az Istermeat már inkább hústermékeket gyár, az Euromilk is bővíti majd kínálatát nyereségesebb sajtokkal. Emellett új márkázással is szeretnék megszólítani a fogyasztókat. Leporolták például Csallóköz régi nevét Kukkóniát is. Ez minőséget kívánja majd összekötni a régióval. Az új márkát más vállalkozók bevonásával szeretnék regionális márkává építeni, amely nemcsak az élelmiszerekkel, de a turizmussal is össze lesz kötve.

 

Minden probléma ellenére nem tervezik az említett vállalkozások eladását, Réka reméli, hogy ezek majd idővel sikeresek lesznek. Világi Oszkár megemlítette, hogy a Slovnaft sikeres irányítása mellett lehet, hogy más a gazdálkodást bolondságnak tekinte. Viszont ha nem lenne Réka érdeklődése az élelmiszerek iránt, lehet, hogy már rég eladta volna ezeket a cégeket – mondta.

 

A sikeres vállalkozások

 

A problémás élelmiszeripari vállalkozások kiadásait más sikeres vállalkozásokkal tudják fedezni. A nyereséget hoz az mezőgazdasági termékekkel való kereskedelem is, ugyanis több raktárral is rendelkeznek. Már egy ideje tulajdonában van Világi Oszkárnak egy sikeres nyomdaipari vállalkozása bankok és biztosítók részére.

 

A család a fotovillamos működtetésével is nyereségre tesz szert. Világi még 12 évvel ezelőtt lett államilag kiválasztva napelemek telepítésére, cége, az firma Industrial Zone Kútniky az útóbbi években 600 ezer eurós bevételekre tesz szert. Kilenc megawattos teljesítményével a napelemes energia legerősebb szereplői közé tartozik idehaza. Itt bukkant fel egy kis egyet nem értés apa és lány között, míg előbbi semmit nem szeretne eladni, addig utóbbi el tudná képzelni, hogy ennek a cégnek az eladása segíthet az élelmiszeripari vállalatok stabilizálásában. Bevételi forrásnak ott van még a Ružička Csekes ügyvédi iroda is, melynek egynegyedét birtokolja.

 

Az új borászat

 

A család nemcsak a dunaszerdahelyi futballba fektet be, de bővíti az élelmiszerekhez kapcsolódó tevékenységét.Helemba községben egy új borászatot terveznek kiépíteni, mely nem a mennyiségre, hanem a minőségre koncentrál majd. Éves szinten körülbelül 180 ezer üveget szeretnének palackozni, ezért a borászat mellé 20 hektárnyi új szőlőtőkét is telepítenek -a később felépítendő panzióval együtt ez körülbelül négy millió eurós beruházás.

 

Az édesapa reméli, hogy a családi vállalkozásokhoz időval csatlakozik majd Réka fiatalabb testvére, aki most még iskolába jár. Az üzleti tevékenységekbe bekapcsolódik a gyerekek édesanyja is, aki egy katélyszállóval foglalkozik Nyékvárkony községben, valamint egy dunaszerdahelyi éttermet is irányít.

 

A teljes cikket elolvashatják a TREND hetilapban és az etrend.sk oldalon.

borítókép: TREND hetilap


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »