Oroszországi tajga-expedíció egy BBTE-s rovarökológus szemén keresztül

Oroszországi tajga-expedíció egy BBTE-s rovarökológus szemén keresztül

Június 14-én éjfélkor zoológusok, botanászok, ökológusok indultak el Zsibóról arra az egyhónapos, közel 25 000 kilométeres szibériai tanulmányútra, melynek célja az ökoszisztémák klímaváltozásssal kapcsolatos alkalmazkodási módjainak felmérése volt.

A zsibói botanikus kert és a BBTE munkatársaiból összeált, 11 fős kutatócsapatnak László Zoltán, az egyetem Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének rovarökológusa, intézetvezető docense is tagja volt. A BBTE és a zsibói önkormányzat támogatásával zajló expedíció lezárultával úti élményeiről, az orosz tajgán szerzett benyomásairól, a várható eredményekről kérdeztük a július 15-én hazaérkezett szakembert. Az interjút Serestély Zalán szerkesztette.

Mért épp az oroszországi tajga tűnt alkalmasnak egy ilyen jellegű vizsgálatra?

Az oroszországi tajga ad otthont az óriási kiterjedésű boreális erdőknek, amelyek, mint valamiféle tüdők, a légkörünk gázcseréjében nagy szerepet játszanak. Az itthonról induló és Ázsia majdnem legkeletibb pontjáig vezető út lehetővé tette ezeknek az erdőknek egy hatalmas transzekt – azaz egy felmérési, szisztematikus mintavételezési útszakasz, átló – mentén történő vizsgálatát. Hasonló kutatást Észak-Amerikában is lehetne végezni, ott azonban a transzekt több ezer kilométerrel volna rövidebb. Mivel a vizsgált boreális erdők hűvös éghajlathoz alkalmazkodtak, igen érzékenyen reagálnak az esetleges hőemelkedésre vagy a csapadékmennyiség, fényerősség terén bekövetkező változásokra.

Magát az utat is felhasználták kutatási célokra, vagy csak Vlagyivosztok környékén végeztek kutatásokat?

Az adatgyűjtés már Oroszország európai felén elkezdődött, majd a tajga után kazah, grúz, török területeken folytatódott, hiszen a boreális erdőkhöz hasonló fenyvesek a magasabb területeken is megtalálhatók.

Mi volt a szerepe a csapatban? Egyáltalán, van ilyenkor valamilyen összehangolt terv arra vonatkozóan, hogy mikor mit lehet vizsgálni, vagy ki-ki engedi érvényesülni a maga kutatói érdeklődését, és ezt megpróbálják úgy összehangolni, hogy közben ne akadályozzák egymást?

Én voltam a csapat rovarásza. Feladatom az volt, hogy az adatgyűjtési pontokon, a kiválasztott élőhelyeken beazonosítsam az éppen aktív rovarokat, esetleg, ha valami furcsát észlelek – például az adott területre nem jellemző fajok jelenlétét –, azt jelezzem. Többnapos, akár többhetes gyűjtőutakon már vettem részt a budapesti Természettudományi Múzeum segédmúzeológusaként is, de a mostanihoz foghatóban még nem volt részem. Jelen expedíció keretében iszonyatosan nagy távokat tettünk meg nagyon rövid idő alatt. Ilyen körülmények között az adatgyűjtést újra, meg újra át kell gondolni. A terv ugyanakkor nagyon pontosan ki volt találva, mindenki tudta mi a feladata. Én például előre jeleztem, hogy a megállóknál türelemmel kell lenni irántam, mert több időre van szükségem, mint azoknak a kollégáknak, akik faévgyűrű-mintákat gyűjtöttek be. A nagyon sűrű napiterv nem tette lehetővé a nagy kilengéseket – mindenki igyekezett a többiekhez alkalmazkodni, sőt segíteni a másik munkáját. Elmondhatom, hogy az eredetileg kitűzött célt sikerült mind a távok megtételére szánt idő, mind adatgyűjtés szempontjából teljesítenünk.

Voltak előzetes szakmai várakozásai? Hogyan hangolódik rá egy kutató az útra?

Első körben azt terveztem, hogy minden egyes gyűjtőhelyen magányos méheket, meg fürkészdarazsakat fogok gyűjteni. Azonban az első napok után rá kellett jönnöm, hogy tőlünk keletre az évszakok meglehetősen le vannak lemaradva hozzánk képest, és Oroszország keleti részén már láttam, hogy életbe kell léptetnem a B tervet. A B terv arról szólt, hogy a teljes útról gyűjtök rózsagubacsmintákat – ugyanis ez lenne a kutatásaim fő modellrendszere –, és igyekszem megfigyelni, hogy a fajgazdagság miként alakul a nyugat-európaihoz vagy az észak-amerikaihoz képest. Van egy projekttervünk, ami ennek a közösségnek a génközpontját tervezi feltérképezni, és ez az útvonal pontosan beleillett a képbe. Ami a felkészülést illeti, amikor megfelelő idő áll rendelkezésemre, akkor áttanulmányozom az élőhelyleírásokat, esetleg azokat a fajlistákat, amelyek érdekesek. Jelen esetben leginkább lepkéket taglaló művekhez fértem hozzá, ezeket lapozgattam. Már akkor láttam, hogy mennyire más az Oroszországi Föderáció, mint amit az ember felületesen gondolna róla.

Adminisztratív értelemben mit jelent felkészülni egy ilyen útra, illetve mennyire megpróbáló 11 ember számára a közös utazás?

Itt elsősorban a vízumok és egyéb engedélyek beszerzése kerül terítékre. Számomra premier volt az orosz vízum, akárcsak a meghívólevél megszerzésének módja is. Mindkettőt egy-egy megbízott cég intézte, nem kellett minden kört bejárnunk, ami nagyban megkönnyítette a dolgunkat. A csomagolás része nem bonyolult. Ha van valakinek valamekkora tapasztalata a gyűjtőutakra való felkészülésben, egy nap alatt el lehet készülni. Az útvonalat, útitervet nem én állítottam össze, mindössze a vlagyivosztoki Távol-keleti Föderális Egyetem (Far Eastern Federal University – FEFU) munkatársaival való találkozó megszervezésével voltam megbízva, ami az ottaniak kedvessége és operativitása miatt igazán nem ütközött akadályokba. Ami a közös utazást illeti, 11, egymásnak félig-meddig ismeretlen ember számára 30 napon keresztül zötyögni és együtt úton lenni nem kis dolog. A fáradtság előbb-utóbb elhatalmasodik a csapaton, mivel a napi néhány órás alvások erőt vesznek mindenkin, a kisebb surlódások elkerülhetetlenek. Viszont meglepetés számomra – persze csak utólag, mivel ott másként éreztem ezzel kapcsolatosan –, hogy megúsztuk csupán ennyi összezörrenéssel.

Mennyire váltak valóra a tajgához fűzött várakozásai?

Valamit látni és megtapintani mindig többet jelent, mint csupán elképzelni. Mindaz, amit leírnak róla, teljes valóságában volt jelen a talpunk alatt, a kezeink között és a szemünk előtt. A végeláthatatlan mocsaras rétek, a nyír- és fenyőerdők, a meghökkentő biológiai változatosság, amivel találkoztunk, utólag visszanézve is mesésnek tűnik. Azt gondolhatnánk felületesen, hogy ott, ahol a tél több mint 3 hónapot tart, és -40 C-fok körüli hőmérsékletet kell „elszenvednie” minden élőnek, ott túl sok mindenre nem számíthatunk. De ennek éppen az ellentéte az igaz. A kilencedik napon a Krasznojarszk és Irkutszk közötti fenyvesekben, a második megállónál festői turbánliliom- és szibériai zergeboglár-ligetekben fotóztuk, majd a harmadik megállónál volt turbánliliom, szibériai zergeboglár, nőszirom, sárga sásliliom, nagyvirágú papucskosbor, harangláb és kígyógyökerű keserűfű. A tizenhetedik napon Habarovszk és Never között, az egyik megállónál akkora nappalilepke-diverzitással találtuk szembe magunk, amire itthon sem igen számíthatunk: láttuk az alpesi fekete fecskefarkút (Papilio maackii) és az Amuriana schrenckiit, amely az egyik legszebb tarkalepke a környéken, valamint az Aldania thisbét, amely a kis fehérsávoslepkénk (Neptis sappho) rokona. Rajtuk kívül voltak még nagy nyárfalepkék (Limenitis populi), c-betűs lepke (Polygonia c-album), nagy rókalepke (Nymphalis polychloros), kis színjátszólepke (Apatura ilia) és nagy gyöngyházlepke (Argynnis paphia). A következő megállóhelyen találkoztunk a fecskefarkú lepkénk másik rokonával, az ázsiai fecskefarkúval (Papilio xuthus). Amennyiben ezeken a pontokon többet időzünk, más fajokat is sikerült volna felírnunk a listára.

Esetleg érte-e valami meglepetésszerűen a csapatot?

A már említett pozitív meglepetések mellett az autóutak minősége volt például az egyik olyan tapasztalat, ami keserű szájízzel hagyott bennünket. Ugyanis rá kellett jönnünk arra, hogy az „elhagyatott”(-nak egyáltalán nem mondható) Szibériában is jobb állapotban vannak a főutak, mint itthon. Az árak legalább ennyire meglepetésszerűen hatottak. Nyilván itt felhozható, hogy ezt előre tudható volt, de megtapasztalni, hogy a reggeli vagy az ebéd a napi költségvetésben alig hagy nyomot, az megint más. Továbbá az internetkapcsolatot említeném: hozzávetőlegesen 50 lejért 4G-ben interneteztünk Moszkvától Vlagyivosztokig – eltekintve néhány gyengépp szakasztól –, akár 50 gigabájtos adatforgalomig.

Mennyire megengedett a mintagyűjtés, és mi jelent kihívást a minták szállítása terén?

Mintákat kihozni Oroszországból engedélyköteles, az előzetes egyeztetések során pedig elhangzott, hogy annyira szövevényes a hivatalos eljárásmód, hogy nem éri meg vele foglalkozni. Éppen ezért igyekeztem csak olyan anyagot eltenni, amire mindenképpen szükségem volt, és a hobbigyűjtést, amennyire lehetett, hanyagolni. Rengeteget pakolásztam a mintáimat, szétosztottam a csomagok között stb. A többiek ennek nem szenteltek ekkora figyelmet. És nekik lett igazuk, mivel sehol, egyetlenegy határátkelőnél sem nézték meg, mi van a csomagjainkban, ha esetleg valamit mégis kibontattak, arra is csak nagyon felületes pillantásokat vetettek. Nem tudom megítélni, hogy ez szerencse volt, vagy lehet általánosítani.

Egy, az expedíció kapcsán készített rádiós előzetesben elhangzott, hogy Kazahsztánon, Grúzián, Törökországon, illetve Bulgárián keresztül jönnének haza. Bejött a terv?

Az eredeti tervben tulajdonképpen ez szerepelt B útvonalként. A kezdeti tervezéskor a visszaút Kínán és Mongólián keresztül vezetett volna, de sajnos Kínában a járművezetői engedélyeinket nem használhatjuk. Ez persze csupán néhány héttel az indulás előtt derült ki, így a déli útvonal lett a végleges. Induláskor már mindannyian tudtuk, hogy hazafelé valahol Omszk vagy Novoszibirszk magasságában átlépünk Kazahsztánba, onnan pedig a Volga-delta, a Kaszpi-tenger, Grúzia, Törökország és Bulgária irányába haladunk.

Lehet-e már most bármilyen következtetést levonni ökoszisztémák klímaváltozásssal kapcsolatos alkalmazkodási módjaival kapcsolatban, és mikorra várható az erdedmények közlése?

Elhamarkodott lenne erre a kérdésre határozott választ adni. Azonban láttunk olyan kézzelfogható jelenségeket, amelyek arra utalhatnak, hogy történtek ilyen irányú változások. Például a nyírpusztulást óriási területeken figyeltük meg. Ez a jelenség komplex hatásmechanizmussal rendelkezik, aszályos időszakokban vagy pangóvizes területeken gyakrabban figyelhető meg. Óriási, összefüggő területeken láttunk elszáradt nyíreseket, amelyek fehér karók együtteseiként egyhamar felhívják magukra a figyelmet. Több helyen észleltük például a sztyepp északra terjedését. Számos erőteljes jelenséget tapasztaltunk, köztük például bizonyos lepkék vagy bogarak olyan mértékű gradációját (túlszaporodását), amelyhez foghatót itthon még nem figyeltünk meg. Azonban ezeket a klímaváltozáshoz kötni minden további vizsgálat nélkül hiba lenne. Az általam gyűjtött adatsor eredményei remélhetőleg év végéig közlésre kerülnek. Nagyon reménykedem abban, hogy azok a fajok, amelyekről nem találtam tanulmányokat, tudományos szempontból újaknak fognak bizonyulni a molekuláris vizsgálatok alapján is.

Serestély Zalán / BBTE


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »