Oroszország görög diplomatákat utasít ki

Oroszország görög diplomatákat utasít ki

Oroszország úgy döntött, hogy orosz diplomaták Görögországból történt kiutasítására válaszul görög diplomatákat fog kiutasítani, de számukat, illetve azt, hogy meddig kell elhagyniuk Oroszországot, egyelőre nem határozta meg – közölte Andrej Maszlov, Oroszország athéni nagykövete csütörtökön.

“Már bejelentettük, hogy paritásos válaszlépések lesznek, de azt nem tudom megmondani, mikor, kiket, és hányat (utasítunk ki), de a mostani gyakorlatot alapul véve biztosan így lesz” – hangsúlyozta Maszlov.

Az orosz diplomata egyben szót ejtett arról is, hogy Szergej Lavrov orosz külügyi tárcavezető szeptemberre tervezett látogatása Görögországban a jelenlegi helyzetben nem időszerű.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdán válaszlépésekkel fenyegette meg Görögországot válaszul arra, hogy Athén kiutasított orosz diplomatákat, akik Athén szerint megpróbálták aláásni a Macedónia névváltoztatásáról kötött görög-macedón megállapodást.

 

A Kathimerini című görög napilap július 11-én írt arról, hogy Görögország kiutasít két orosz diplomatát, két másiknak pedig megtiltja a belépést az országba a státuszukkal össze nem egyeztethető tevékenységük miatt. Dimítrisz Canakópulosz görög kormányszóvivő később megerősítette az orosz diplomaták kiutasítására vonatkozó döntéseket.

A Reuters jelentése szerint a görög hatóságok közölték: az orosz diplomaták megpróbáltak lefizetni tisztségviselőket, és tüntetéseket is próbáltak szervezni, hogy megakadályozzák Észak-Macedónia csatlakozását NATO-hoz.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »