Orosz gépek ismét hevesen bombázzák Aleppót

Orosz gépek ismét hevesen bombázzák Aleppót

Ismét hevesen bombázzák orosz harci gépek a kelet-szíriai Aleppónak a lázadók kezén lévő kerületeit, miután napokig viszonylagos nyugalom volt a városban – közölte a lázadók egyik vezetője és egy aktivistahálózat. Francois Hollande francia államfő kedden Strasbourgban bejelentette: a nézetkülönbségek ellenére folytatni kell a párbeszédet Oroszországgal.

A heves légicsapások érik a Busztan al-Kaszr negyedet- mondta a Reuters hírügynökség tudósítójának a Fasztakim lázadószervezethez tartozó Zakaria Malhifdzsi.

A kiújult orosz légitámadás tényét megerősítette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, londoni székhelyű aktivistahálózat, és úgy tudja, hogy a bombázásnak legalább nyolc civil áldozata van. “Ez a leghevesebb orosz légitámadás azóta, hogy a szíriai hatalom október 5-én bejelentette: csökkentik a város keleti része elleni bombázások számát” – mondta Rámi Abderrahmán, az OSDH igazgatója.

Moszkva és Damaszkusz a szíriai hadsereg közlése szerint a múlt hét óta annak érdekében bombázott kevesebbszer, hogy a civilek elmenekülhessenek. A szír kormány hozzátette, hogy a lázadók is távozhatnak családtagjaikkal együtt, ha előbb leteszik a fegyvert. A lázadók azonban visszautasították ezt az ajánlatot – emlékeztetett a Reuters hírügynökség.

Hollande folytatná a párbeszédet

A súlyos nézetkülönbségek ellenére folytatni kell a tárgyalásokat Oroszországgal a szíriai helyzet rendezése érdekében, azonban kizárólag az őszinte párbeszédnek van értelme – jelentette ki Francois Hollande francia államfő az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén Strasbourgban.

Franciaországnak komoly nézeteltérései vannak Szíria ügyében Oroszországgal – hangsúlyozta Hollande, aki szerint az orosz fél azzal, hogy a hétvégén vétót emelt az ENSZ Biztonsági Tanácsában benyújtott francia javaslat ellen, megakadályozta a légicsapások azonnal beszüntetését a szíriai Aleppó városánál és a tűzszünetet az egész országban.

“Bármikor kész vagyok találkozni Vlagyimir Putyinnal a béke előmozdításának céljából” – jelentette ki a francia államfő nem sokkal azután, hogy orosz kollégája lemondta a jövő hétre tervezett párizsi látogatását. (MTI)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »