Örökbefogadási Nap – Csíksomlyó

Örökbefogadási Nap – Csíksomlyó

Összesen 110 személy, 71 örökbefogadó szülő és 39 örökbefogadott gyermek vett részt a hétvégén a csíksomlyói Szabadidő- és Továbbképzési Központban VIII. alkalommal megszervezett Örökbefogadási Napon. Az esemény szervezője a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság keretében működő örökbefogadási osztály volt.

A program elején Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba köszöntötte a jelenlevőket. A megyeelnök örömét fejezte ki, hogy azok között az emberek között lehet, akik „felelős és a társadalom számára hasznos döntést hoztak akkor, amikor kellett.” – Azt gondolom, hogy ilyen bátor emberekre van szüksége a társadalomnak, akik hisznek abban, hogy bővülnünk kell, gyarapodnunk kell, és mindenkinek esélyt kell adni – mondta Borboly Csaba. Az előljáró sok-sok szép élményt, kitartást és jó egészséget kívánt a jelenlevőknek ehhez az örömteli munkához, a gyerekneveléshez, és azt, hogy láthassák gyerekeiket felnőni.

Elekes Zoltán vezérigazgató ennek a napnak a fontosságáról beszélt, mely szép ünnepet jelent mindannyiunk számára. Az igazgató szerint ez a nap tulajdonképpen visszajelzés az intézmény tevékenységéről, és a szakembereinek is nagy örömet okoz a szülők és a gyerekek arcán tükröződő boldogság. – A gyermek vállalása, a gyermek nevelése célt ad az életünknek, irányt mutat az életünkben – mondta Elekes Zoltán.

Az igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy felnőttként is számtalanszor gondoluk arra, hogy hol van a mi biztos pontunk, a kikötő, ahova bármikor visszatérhetünk, ilyenkor legtöbbször a szüleink és a családi ház jut eszünkbe. – A nehéz pillanatokban sokszor arra gondolunk, hogy vajon a szüleink hogyan döntenének, vagy a mi döntésünket hogyan értékelnék. Minden gyermeknek szüksége van arra, hogy legyen egy ilyen referenciapont, egy kikötő az életében, ahova visszatérhet, ahonnan példát meríthet. Ezzel a lépéssel, amit Önök megtettek, illetve megtesznek, egy biztos kapaszkodót jelentenek az életben – hangsúlyozta Elekes Zoltán.

Az esemény középpontjában az örökbefogadott gyerekek voltak, a meglepetések pedig, melyeket a szervezők készítettek számukra, sorra követték egymást: Gozefini bűvésszel mágikus utazáson vettek részt a mesék világába, majd jelmezbál következett. A jelenlevő felnőttek szeretettel és büszkeséggel nézték a jelmezbe öltözött apróságok felvonulását és a jelmezbemutatót. Az oklevelek és a szülők ajándékának átadása után a gyerekek kitűnően szórakoztak egy animátor jelenlétében.

Délután a felnőttek számára workshopot szerveztek az örökbefogadási osztály munkatársai, melynek keretében bemutatták a Hargita megyei örökbefogadási eredményeket, és szó esett az örökbefogadó szülők egyesületének létrehozása lehetőségéről. Ugyanakkor a workshop jó alkalomnak bizonyult arra is, hogy az örökbefogadó szülők megoszthassák személyes tapasztalataikat, és beszélhessenek a gyerekek beilleszkedéséről a családban. A megbeszélés ideje alatt a gyerekek animációs programon vettek részt, táncoltak, játszottak, és természetesen nem hiányzott a gyerekek kedvenc programja, az arcfestés sem.

Az örökbefogadó osztály vezetője, Domokos Nina Liliana szerint az esemény jó alkalom arra, hogy személyes tapasztalataikról, felmerülő kérdéseikről, problémáikról beszélhessenek azok a családok, illetve személyek, akik örökbefogadó szülőként jöttek az eseményre, akiknél az örökbefogadás folyamatban van, illetve azok, akik tervezik az örökbefogadást.

Hírdetés

– Az örökbefogadási napot, melyet hivatalosan június 2-án tartanak meg országszerte, népszerűsítési céllal szervezi a vezérigazgatóság. Népszerűsítjük az örökbefogadást, és bátorítjuk az embereket az örökbefogadásra. Célunk, hogy növeljük a gyermekvédelmi rendszerbe került gyerekek esélyét, hogy szerető családban nőhessenek fel, illetve hogy a lehető legrövidebb időn belül beteljesüljön az álma azoknak a családoknak, akik gyereket szeretnének örökbe fogadni – mondta Domokos Nina Liliana.

Az esemény támogatói a Perla Harghitei Rt., a SIGMA GUM Kft., és nem utolsó sorban az örökbefogadó szülők.
Rövid összefoglaló az örökbefogadás helyzetéről Hargita megyében:

Az év elejétől június 15-ig a vezérigazgatóság nyilvántartásában levő 47 örökbefogadható gyermekből 23 örökbefogadó családnál van, közülük 14 gyerek esetében jóváhagyták az örökbefogadást, kilenc gyereket pedig az örökbefogadó családok gondjaira bíztak, az örökbefogadás eljárása szerint. Négy kiskorú esetében folyamatban van az egyeztetés: ezek a gyerekek hivatásos nevelőszülőknél élnek, örökbefogadás céljából látogatják őket a családok, és a következő időszakban bírósági határozattal az illető családok gondjaira lesznek bízva.

Idén csökkent az örökbefogadható gyermekek száma, jelenleg a nyilvántartásunkban harminc örökbefogadható gyerek szerepel. Ezek a nehezen örökbefogadható gyerekek csoportjába tartoznak, és a vezérigazgatóság székhelyén látogatható a nyilvános profiljuk. Összesen 19 gyermek esetében áll fenn a nemzetközi örökbefogadás lehetősége. Tizenegy gyermek esetében az örökbefogadhatósági eljárás folyamatban van a Hargita Megyei Törvényszéken, ennek következtében ezek a gyerekek hamarosan örökbefogadhatók lesznek, és megkezdődhet a találtatás a vezérigazgatóság nyilvántartásában levő családokkal.

Jelenleg az intézmény harminc olyan családot tart nyilván, akik gyereket szeretnének örökbefogadni. Közülük hét család gondaira már bíztak gyereket, két család esetében pedig folyamatban van a gyakorlati találtatás a gyerekekkel. Az intézmény nyilvántartásában tíz olyan család van, akik az első örökbefogadott gyerek után úgy döntöttek, hogy a második gyereket is örökbe fogadják. Az utóbbi időben nőtt azoknak a családoknak a száma, akik gyereket szeretnének örökbefogadni.

Jelenleg 24 család szerepel a várakozó listán, négy család esetében pedig folyamatban van a kiértékelés és a képzés, hogy örökbefogadó szülőkké váljanak. Ha párhuzamot vonunk 2018 és 2019 között, azt látjuk, hogy tavaly 26 gyereket fogadtak örökbe és került ki a gyermekvédelmi rendszerből, míg idén június 15-ig már 23 gyerek került örökbefogadó családokhoz. A tavalyhoz viszonyítva megnőtt az örökbefogadásra jelentkező szülők száma is: jelenleg 31 családot hagytak jóvá a szakemberek, négy család esetében folyamatban van a jóváhagyás előtti felmérés.

Ugyanakkor csökkent az örökbefogadható gyermekek száma, tekintettel arra, hogy egy részüket már örökbefogadták, mások viszont kikerültek a nyilvántartásból, mivel betöltötték a 14 évet. Jelenleg 11 gyermek jogi helyzetének megoldása van folyamatban a Hargita Megyei Törvényszéken. (A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság közleménye)


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »