Örök tél – Játékfilm a magyarországi svábok háború utáni tragédiájáról

Örök tél – Játékfilm a magyarországi svábok háború utáni tragédiájáról

Végre készült egy magyar játékfilm a svábok mérhetetlen szenvedéseinek egyik epizódjáról. Tegnap este a Duna Televízió jóvoltából itt, Németországban is megnézhettük Szász Attila Örök tél című legújabb alkotását. Sváb rokonságunk, ismerőseink nevében szívből köszönjük Szász Attilának és stábjának, Köbli Norbert forgatókönyvírónak, a színészeknek, élükön a két főszereplővel, Gera Marinával és Csányi Sándorral és Nagy András operatőrnek, a filmet támogatóknak, vagyis mindenkinek, akinek valamilyen köze van ehhez a döbbenetes vizuális élményhez. Döbbenetes, mert tudunk az elhíresült, a Magyarországot 1944-45-ben megszálló szovjet csapatok tényleges célját szándékosan takargatni akaró két szóból álló orosz mondás, a málenkij robot kifejezés igazi jelentéséről, de egészen más mindezt látni is.

A filmkritikusok között biztos lesznek olyanok is – reméljük, nagyon kevesen – akik bírálják például az épületek, a forgatás helyszíneinek kiválasztását azért, mert nem autentikusak, hiszen ezek nem köthetők a filmben szereplő helységnevekhez. Vagy azt is, hogy a film egyik jelenete szerint a kitelepítések a nemzeti hovatartozás szóbeli bemondása alapján történtek. Vagy azt, hogy a filmből nem tudhattuk meg, hogy amikor a marhavagonokban hazaszállított svábok az orosz-magyar határra értek, a férfiakat nem az otthonaikba, hanem a kazincbarcikai, tiszalöki, recski és más büntetőtáborokba szállították, ahol bírósági ítélet és indok nélkül még évekig raboskodtak a Rákosi-rendszerben.

A film nagyon átérezhetően mutatta be a nők megaláztatását, meztelenre vetkőztetésüket az orvosi vizsgálatnál, zuhanyozásukat a férfiakkal együtt, a vályúban befagyott víz jegét kézzel feltörő főszereplő mosakodását a csontig ható, bénító, farkasordító hidegben. Még a látványába is beleborzongtunk, pedig fűtött szobában néztük a jelenetet. Szinte alig tudjuk elképzelni, hogy mindezt miként lehetett túlélni. Olyan részletkérdések ezek, amelyek egy dokumentumfilmben talán fontosak, de egy játékfilm nem elsősorban a tények gyűjteménye. Csak az számít, hogy hitelesen tudja-e visszaadni az akkori körülményeket, el tudja-e érni, hogy azok is átérezzék, vagy legalábbis megértsék a szenvedéseket, akik ezt nem élték át. A film ezt tökéletesen hozta. A filmet – a témájához hűen – főleg a sötétség dominálta, még akkor is, amikor nem a bányában vették fel a jeleneteket. Erős kontrasztot jelentettek a gyönyörűen vakító kékesfehér havas táj és a háttérben meghúzódó fenséges hegyek.

Az örök tél nem szájbarágós, sőt sok jelenet csak utal a történtekre, de ki lehet találni, hogy mire gondolt a rendező. Izgalmas szellemi kihívás. Jók a feliratozások is. Például, amikor a táborparancsnok szavait fordítja a ruszin hölgy, egy idő után a hangot felváltja a feliratozás, így nem húzza szét a jelenetet. Vagy amikor Adolf Hitler halálát közli a tábori orvos a főszereplő nővel. Aki nem tanult oroszul, az nem tudta volna, hogy mit jelent a „Gitler kaputt”, hiszen az oroszok a latin h betűt g-nek mondják.

Korábban e sorok írója is emléket kívánt állítani a svábságnak a filmben is felvillantott tragédiájának. A forgatókönyvem azonban eddig nem kapott lehetőséget, támogatást, magyarán, nem készült belőle film. Örülök, hogy ez másnak sikerült, s a film némi elégtételt is jelenthet a méltatlanul elfeledett magyarországi német kisebbségnek, akik között ez a mondás járta: „Mi, svábok jó magyarok voltunk.” S ehhez hozzátehetjük, hogy a mai napig is azok vagyunk.

Nem tartozik a tegnap este látott film témájához, ám mindenképpen szeretném elmondani, hogy az édesapám öccsét is elhurcolták a Donyec-medence valamelyik bányájába. Fogva tartásának körülményeit már soha nem tudjuk meg. A család nem beszélt róla. Annak idején ugyanis tanácsosabb volt hallgatni. Pista fiatal szervezetét tönkretette a szörnyű klíma, az embertelen munka- és életkörülmények. Közel tíz év fogság és kényszermunka után került haza. Néhány elsárgult fénykép tanúskodik arról, hogy milyen megtört, csont és bőr volt ez az egykor jó kiállású, életvidám férfi. Hazament meghalni.

Pontos számokat nem lehet tudni, de feltételezhető, hogy a Magyarországról a Szovjetunióba málenkij robotra elhurcolt több százezer magyar és német jelentős hányada soha nem látta viszont a szülőföldjét. Már a hosszan tartó úton a méltatlan körülmények is megszedték az áldozataikat a marhavagonokba zsúfolt emberek között. Szász Attila filmje is bemutatja ezt egy drámai jelentben. De hogy kétségeik se legyenek a bekerített, fegyveresekkel őrzött barakkokban uralkodó körülményekről, az újonnan érkezők már a tábor bejárata előtt csontsovány, lemeztelenített holttestekkel megrakott, kifelé tartó kézikocsival találkoznak.

Ugyanúgy, mint az egyes jeleneteknél, a film végén is könnycseppeket csalt szemünkbe a Holczinger Szandra előadásában elhangzó gyönyörű sváb ének.

Budakeszi sváb lakosságának is mintegy a felét, körülbelül négyezer embert megfosztottak a szülőhazájától, a máig használatos, ám a valóságot nem kifejező akkori hivatalos szóval élve: „kitelepítettek” Magyarországról. Az általuk alapított társaság, a Neckarsulm városbeli Budakesser Gemeinschaft találkozóin és az elűzés utáni kezdeti időkben írt, sokszorosított, egymást a fontosabb németországi és magyarországi eseményekről magyar nyelven tudósító Értesítő-füzetekben sokszor esik szó ezekről a gyilkos kényszermunkákról. Sajnos az idő múltával ma már csak kevesen vannak azok, akik a 72 évvel ezelőtt történt „kitelepítést” gyerekfejjel átélték, de a már itt született leszármazottak is biztos könnyes szemmel, döbbenten néznék az Örök tél című magyar filmet. Igyekszem megszervezni az Örök tél című film vetítését a budakesziről elszármazottak fentebb említett társaságának legközelebbi összejövetelére, amelyre várhatóan csak szeptemberben kerül sor. Jó lenne erre az alkalomra a film készítőit is meghívni, s ha eljönnének, személyesen is megtapasztalhatnák hiánypótló munkájuk értelmét, hatását és gyümölcsét.

Még egyszer köszönetet mondunk Szász Attila rendezőnek, a szereplőknek és mindenkinek, aki valamilyen módon kivette részét a film elkészítéséből.

Georg Albrecht
Németország


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »