Örmény művészeti fesztivált tartottak Gyergyószentmiklóson

Örmény művészeti fesztivált tartottak Gyergyószentmiklóson

Háromnapos örmény művészeti fesztivált tartottak szeptember 9–11. között Gyergyószentmiklóson. A rendezvényt tizenkettedik alkalommal tartották meg. Szergej Minaszian, Örményország nagykövete, aki visszatérő vendége a fesztiválnak, elmondta: örül, hogy a rendezvény középpontja a vallás. A zárónapon a fesztivál keretében tartott szentmisén megáldották az újrafestett örmény katolikus templomot.

Szeptember 9-én, pénteken a hivatalos megnyitón Molnár Árpád szólaltatta meg a 121 éves orgonát az örmény katolikus templomban, ezt követően köszöntőbeszédek hangzottak el. Felszólalt Szergej Minaszian, Örményország nagykövete, Lőrincz Aranka, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja, Csergő Tibor András, Gyergyószentmiklós polgármestere, valamint Barti Tihamér, Hargita megye Tanácsának alelnöke.

A megnyitót megemlékezés és koszorúzás követte: Czetz János honvédtábornok születésének 200. évfordulóján Puskás Attila, az Erdélyi Magyarörmény Szövetség elnöke, majd Kálmán Attila méltatta Czetz Jánost, az ünnepségen az örmény egyházi kórus is közreműködött.

Kiállítás nyílt az örmény egyházi hagyatékból a közösségi házban, az idegenvezetést Gál Hunor plébános és Magyari Sáska Zsolt végezték.

Hírdetés

Szombaton, szeptember 10-én vásár, örmény kerámiaműhely és kézműves foglalkozás volt Dobribán Anna Máriával az Örmény udvarban, majd városi séta Barabás Gyöngyvérrel, Kálmán Attilával és Puskás Attilával. Volt gyermekfoglalkozás mesehallgatással Ambrus Katalinnal, és gasztronómiai ismeretekben lehetett elmélyedni az Örmény udvarban, ahol élő bemutatók keretében Ambrus Dorottya, Mezei Imre, Kis Piroska és Pap Ilona vezetett be a harlekin, a churut és a fülecskék készítésének rejtelmeibe. Churutos leves készült, amit mindenki megkóstolhatott.

A megnyitón többen is kiemelték: az örmények esetében is milyen fontos, hogy a hétköznapok, ünnepek egyaránt az Egyház köré szerveződnek. Szeptember 11-én, vasárnap 12.30-kor szentmisét mutattak be az újonnan festett örmény katolikus templomban. Az ünnepi szentmisét és a templom megáldását Tamás József nyugalmazott segédpüspök végezte.

Forrás: Romkat.ro/gyergyoiormenyek.ro

Fotó: Örmény Művészeti Fesztivál

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »