Őrizetben Craiova magyarellenes polgármestere

Őrizetben Craiova magyarellenes polgármestere

Őrizetbe vették szerdán Lia Olguţa Vasilescut, Craiova szociáldemokrata (PSD) polgármesterét, akit többrendbeli megvesztegetés elfogadásával, hivatali visszaéléssel és pénzmosással gyanúsít ay Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).

lia-olguta-vasilescu_b

A vádhatóság szerint Vasilescu a PSD alelnökeként befolyását jogosulatlan politikai előnyszerzésre használta a jobboldali Traian Băsescu volt államfő leváltásáról 2012-ben rendezett népszavazás idején, amikor több üzletembert vett rá –az ügyészek szerint törvénytelenül –, hogy pártja választási kampányát 135 ezer eurónyi adománnyal támogassák.

A DNA szerint 2014-ben Dolj megye negyedmillió lakosú székhelyének polgármestere 120 ezer eurónyi, megvesztegetésnek tekinthető pénzt kért és kapott helyi üzletemberektől egy civil szervezet számára, amely az adományból épülethomlokzatokat újított fel. A vádhatóság szerint Vasilescunak ebből politikai haszna származott, a felújítást ugyanis saját érdemeként állította be a nyilvánosság előtt – a DNA példaként Vasilescu egy idén március elején tett televíziós nyilatkozatát említi.

A polgármester ügyvédje szerint a szociáldemokrata politikust egyik ellenjelöltjének rokona jelentette fel a DNA-nál, hogy megakadályozza indulását a június 5-i helyhatósági választáson.

Egyébként a korábban a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Pártban (PRM) politizáló Lia Olguţa Vasilescu egyebek mellett nyílt magyarellenességéről is elhíresült. A volt szenátor évekkel ezelőtt úgy vélekedett, hogy Románia területi integritásának veszélyeztetése miatt meg kellene vonni a területi autonómiát szorgalmazó székelyföldi magyar önkormányzati képviselők mandátumát. Négy évvel ezelőtti megválasztása után Craiova polgármestereként leszögezte: a megyeszékhely vállalkozóinak túlnyomórészt helybeli munkaerőt kellene foglalkoztatniuk, szerinte ugyanis nem természetes, hogy magyar szót hall a város építőtelepein.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »