Őrizetbe vettek öt "embert" a strassburgi merénylettel kapcsolatban

Őrizetbe vettek öt embert Franciaországban a 2018 decemberében, a strassburgi karácsonyi vásáron elkövetett terrortámadással összefüggésben – közölték párizsi igazságügyi források kedden.

A tájékoztatás szerint két nőről és három férfiról van szó, életkoruk 23 és 46 év között van. Nevüket a hatóságok nem hozták nyilvánosságra.

A gyanúsítottak azoknak a személyeknek a környezetéhez tartoztak, akik a terrortámadás előtt segítettek az elkövetőnek, Chérif Chekattnak fegyverek beszerzésében. Ezeket a fegyvereket a merénylet napján – de még a támadás elkövetése előtt – a hatóságok megtalálták Chekatt lakásában, így a tettes, aki a házkutatásnál nem volt otthon, nem használta őket a merénylethez – jelentette a Le Parisien című francia lap.

Helyi médiaforrások szerint három gyanúsítottat Haguenau városában, kettőt pedig Strassburgban vettek őrizetbe.

Hírdetés

Az elzászi nagyváros központjában elkövetett terrortámadásban öt ember veszítette életét, további tizenegy pedig megsérült. A "feltételezett" elkövetőt, Chekattot két nappal később egy nagyrazzia során a rendőrség tűzpárbajban megölte.

A nyomozók később találtak egy videofilmet, amelyben Chekatt hűségesküt tett az Iszlám Államnak. A dzsihadista terrorszervezet vállalta később a felelősséget a merénylet elkövetéséért.

A tettesnél egyebek között egy revolvert, lőszert és egy kést találtak. A francia rendőrség feltételezése szerint Chekatt néhány nappal a merénylet előtt jutott a muzeális jellegű revolverhez, amellyel járókelőkre lőtt Strassburg utcáin. Az eddigi nyomozás alapján négy ember ellen indult vizsgálati eljárás.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »