Őrizetbe vettek egy embert a csőbombákkal kapcsolatban az Egyesült Államokban

Őrizetbe vettek egy embert a szövetségi hatóságok pénteken az amerikai demokrata párti politikusoknak, illetve a Donald Trump elnököt bírálóknak küldött csőbombák ügyében – közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.

A gyanúsítottat Miami térségében állították elő – közölte a rendvédelmi szervek egyik nevének elhallgatását kérő illetékese.

Donald Trump pénteken a Fehér Házban megerősítette, hogy őrizetben van a csőbomba-ügy egyik gyanúsítottja, és közölte, hogy “törvény teljes szigorával” fogják felelősségre vonni.
“Soha nem engedhetjük meg, hogy a politikai erőszak gyökeret verjen Amerikában” – jelentette ki az elnök. Trump “hitványnak nevezte ezeket a terrorcselekményeket”, és kijelentette, hogy az amerikaiaknak össze kell fogniuk. Az elnök dicsérte a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) az ügyben végzett “hihetetlen munkáját”.

A nyomozás Florida déli részére és az ottani postahivatalokra összpontosul.

Eddig senki sem vállalta magára a tucatnyi levélbomba küldését, amit a hatóságok terrorizmusnak minősítettek. A küldeményeket nem egészen két héttel a november 6-án esedékes félidős kongresszusi választások előtt adták postára, amelyek során megváltozhatnak a hatalmi erőviszonyok Washingtonban. A CNN közben pénteken jelentette, hogy újabb csőbomba ügyében nyomoznak a kaliforniai sacramentói hatóságok, amelynek címzettje a Trump elnököt bíráló Kamala Harris demokrata párti szenátor.

Az elmúlt napokban tucatnyi csőbombát találtak az Egyesült Államok több államában és Washingtonban. A bombák címezettjei között volt Barack Obama volt demokrata párti elnök, külügyminisztere, Hillary Clinton, a CNN és Maxine Waters kaliforniai republikánus politikus, valamint Robert de Niro színész és Soros György milliárdos, valamennyien Donald Trump amerikai elnök heves bírálói.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »