Óriási forgalom: rengeteg baleset történt húsvétkor

Óriási volt a forgalom az utakon a hosszú hétvégén. A rendőrség, bár hivatalos razziát nem hirdetett meg, országszerte mérte a sebességet, és szondáztatta az autósokat. Ennek ellenére több súlyos baleset is történt. Az Országos Rendőr-főkapitányság idén húsvétkor nem tartott összehangolt közúti ellenőrzést. Ennek ellenére sok helyen lehetett rendőrökkel találkozni.

Az utakon azonban így is több súlyos baleset történt. Bőnynél, az autópályán egy személygépkocsi a belső szalagkorlátnak, majd egy teherautónak ütközött és a külső forgalmi sávban állt meg, ahol kigyulladt. A balesetben a személygépkocsi utasai közül hárman megsérültek.

Nyárlőrinc határában négyen sérültek meg, köztük egy gyermek is, amikor két autó frontálisan összeütközött. A Kecskemét felé haladó jármű vezetője elaludt, áttért a szemközti sávba, és belerohant a szabályosan közlekedő családi autóba. A balesetben a vétlen járműben utazó két felnőtt és egy nyolc év körüli gyermek sérült meg.

Hírdetés

Hétfő reggel Nagydorog térségében egy személygépkocsi lesodródott az úttestről és a vízelvezető árokba borult. A megpördült terepjáró a feje tetejére állt. A helyszínelés órákig tartott. A 42 éves sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A járművet csak autómentő tudta kihúzni az árokból.

Magyarországon zéró tolerancia van érvényben, vagyis ez a szeszes ital fogyasztásának teljes tilalmát jelenti autóvezetésnél. Tavaly több mint 1300 alkalommal okoztak balesetet ittas járművezetők.

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »