Óriási fejlesztésről döntöttek, miközben az EU korrupciót sejt

Óriási fejlesztésről döntöttek, miközben az EU korrupciót sejt

1100 milliárdos vasútfejlesztésről döntött a kormány, miközben Brüsszel a Belgrád–Budapest-vonal felújítása miatt kötelezettségszegési eljárást fontolgat. A munkaerőhiány a vasútnál is gátja lehet a fejlődésnek.

A közösségi közlekedésben a kötött pályáé az elsőség. A vasút társadalompolitikai ügy a fejlesztési minisztérium államtitkára szerint. Fónagy János emlékeztetett rá, hogy a MÁV adósságát a 2010-es 330 milliárd forintról 73 milliárdra csökkentették, és a fennálló adósság jó része is fejlesztési hitel. Az államtitkár a fejlesztések folytatását ígéri.

„A tervek szerint a MÁV szolnoki üzeme mintegy kétszáz IC+ szerelvény gyártására kap lehetőséget, ebből százra már a szerződése is meg van. A mozdonybeszerzések ehhez kapcsolódóan, az előző években megszokott ütemben folytatódnak. És folytatódnak a pályafelújítások is” – közölte az NFM parlamenti államtitkára.

Ezek közül az egyik kiemelt beruházás a Belgrád–Budapest-vasútvonal felújítása. A Magyar Nemzet úgy tudja, korrupciógyanú miatt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást fontolgat az ügyben. Brüsszel azt kifogásolja, hogy hiányzott a tendereztetés és nem tisztázott, hogy milyen szerepe van a MÁV-nak a kivitelezést vállaló konzorciumban. Szakértők szerint vitatható a 550 milliárdosra becsült beruházás megtérülése is.

A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, hogy a terv csak akkor valósítható meg, ha a kínaiak október 30-ig a legjobb ajánlattal állnak elő. Szijjártó Péter megerősítette, hogy tárgyalnak a bizottsággal a részletekről. „Ezen egyeztetések alapján állt elő az a megoldási javaslat, hogy jöjjön létre egy vegyes vállalat a MÁV és a kínai vasúttársaságok között, amely vegyes vállalat a lebonyolítója tud lenni ennek a beruházásnak, és amely majd a szükséges pályáztatást lebonyolítja abban a tekintetben, hogy ki legyen a kivitelező. Úgyhogy én most bizakodó vagyok. Az Európai Unióval való tárgyalásaink normális menetrendben haladnak. Természetesen vannak kérdéseik, nekünk vannak válaszaink. Valószínűleg megállapodásra tudunk jutni” – fogalmazott Szijjártó Péter.

A kormány közben 1100 milliárdos vasútfejlesztési programot fogadott el a következő évekre. „Ebben az 1100 milliárd forintos vasút-korszerűsítésben mindenféleképpen szerepeltetni kívánja a kormány a Nyugati pályaudvar fölújítását, a Keleti pályaudvar fölújítását és egy balatoni körvasút – mint a Balaton kiemelt fejlesztési terület – megvalósítása is szerepelni fog. Tehát itt nagyon komoly vasút-korszerűsítésre is sor kerül annak érdekében, hogy a tömegközlekedés szervezésének a minősége is javuljon” – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Lázár János kancelláriaminiszter.

A MÁV-nál is a fejlesztések gátja lehet a munkaerőhiány. A MÁV elnök-vezérigazgatója azt mondja, hogy a vasutasbérek az utóbbi időszak minimálbér-emelései miatt jelentősen leszakadtak az átlagbértől. Dávid Ilona szerint ezért is nehéz új munkásokat toborozni a vasúttársasághoz. A 38 ezer főt foglalkoztató cégnél jelenleg 300-400 állás nincs betöltve.

„Nekem nem ez a 300-400 fő a legnagyobb problémám, hanem ennél jóval jelentősebb létszám fog nyugdíjba vonulni a következő 3-4-5 évben, és én arra szeretném felkészíteni a vállalatot, hogy addigra tudjuk pótolni az embereket, és zavartalan legyen a vasút működése” – tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

Dávid Ilona azt nem tudta megmondani, hogy mekkora béremelésre lenne szükség, és azt sem, hogy ehhez mekkora forrás kellene.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »