A budapesti zeneakadémia után e hét péntekén Brassóban és Sepsiszentgyörgyön is bemutatják Enyedi Pál orgonakutató és Márk Attila árkosi énekvezér A magyar unitárius egyház orgonái című könyvét. A háromkötetesre tervezett sorozat első darabja a Háromszék-Felsőfehéri és a Székelyudvarhelyi egyházkör hangszereit mutatja be. Márk Attilával a több éve tartó munka kulisszatitkairól beszélgettünk.
– Hogyan, milyen sugallatra indult el a munka? – Gyermekkori olvasmányaim sugallta vágyam volt, hogy felfedezhessek valamit, ami addig ismeretlen volt. Egyik kedvenc olvasmánytémám volt a régészet, nagy lelkesedéssel olvastam Trójáról, Pompejiről és Schliemannról. Az árkosi orgona 140. évfordulójára szerettem volna egy dokumentált történetet írni a hangszerről, amelyen minden vasárnap játszom, így engedélyt kaptam az Árkosi Unitárius Egyházközség levéltárának kutatására. Az ott felfedezett ritka orgonaszerződés volt a munka ihletője, majd Dávid Istvánnal, a Károlyi Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karának nyugalmazott főiskolai tanárával, a Műemlék orgonák Erdélyben című könyv szerzőjével és Enyedi Pál budapesti orgonakutatóval való levelezés és munka indította el ezt a szinte tízéves kutatási és munkafolyamatot.
– Hogyan talált egymásra a két szerző? – Az Enyedi Pállal való levelezés során arra a következtetésre jutottunk, hogy az én amatőr, de kitartó munkabírásom és a tanár úr rendkívüli szakképzettsége és tapasztalata jó párost alkot. A levéltárak kutatása és az adatok alapján összeállított orgonatörténetek megírása az én feladatom volt, Enyedi Pállal közösen pedig hosszú utazások során az orgonákat látogattuk meg, felmértük helyzetüket, állapotukat. Ezeken az utakon tapasztaltam meg szerzőtársam rendkívüli hozzáértését és az orgonák iránti elkötelezettségét, sőt, rajongását.
– Emelj ki néhány különleges háromszéki vonatkozású történetet, orgonát. – Egyházkörünk meglévő műemlék orgonái általában a szomszédságban lakó és dolgozó orgonakészítő mesterek munkái, főleg brassói és barcasági mestereké. Külön megemlíteném mint orgonaépítési érdekességet a bölöni templomban levőt, amelyet a brassói Nagy József orgonakészítő mester úgy állított fel, hogy kibővítette az előtte működő Petrus Gottlieb Schneider, ugyancsak brassói orgonakészítő mester hangszerét, mondhatnám, szinte beleépítette a régi orgonát a sajátjába. Érdekes és értékes orgona a bodoki leányegyházközségben levő hangszer, amely 1819-ben a sepsiszentkirályi eklézsia megrendelésére készült és csak a 19. század végén került a 25–30 egyháztagot számláló bodoki unitáriusok tulajdonába. De a jelenlegi szentkirályi hangszer is „csemege” az orgonakutatóknak: két regisztere, a kvint és a mixtúra sípjai egy olyan szelepszekrényből kapják a levegőt, amelyet egy térdkapcsolóval lehet be-, illetve kikapcsolni, játék közben a manuálon is gyorsan váltva a hangerőt. Ezt a technikai megoldást, amelyet párizsi útjain ismert meg a magyarországi orgonakészítő, nagyobb orgonáinál is alkalmazta, így a szentkirályi orgona valódi építési kuriózum. Megemlítem még az árkosi Kolonics-orgonát is, egyik legjobb állapotban levő köri orgonánk, 150 évesen azonban hangolásra vár.
– Néhány számban mit jelentett a terepmunka, majd a megírás, a szerkesztés? – Több ezer kilométer utazást, átlagban egyházközségenként 2000 fényképet készítettem, többségében levéltári iratokról. Aztán a fényképek alapján egy-egy orgona történetének megírása több napot vett igénybe. Ehhez még rengeteg órát és kilométert jelentett az orgonák felmérése is, valamint a megírt szövegek átdolgozása, rendbe rakása, az anyag szakszerű összeállítása. Ez utóbbi már Enyedi Pál munkáját dicséri. A könyv név- és forrásmutatója szerintem elég beszédes ilyen szempontból is.
– Milyen általános következtetés vonható le a háromszéki orgonák jellegéről és jelenlegi állapotáról? – 1815 és 1966 között a Háromszék-Felsőfehéri Egyházkörben tizennyolc gyülekezet 33 orgonát épített. Ennyiről van tudomásunk. Ezekből ma már kevés működőképes, illetve nagy része már nem létezik vagy romos állapotban található a templomban, de találtunk orgonadarabokat a templom padlásán is. Ami viszont örvendetes, hogy egyre több egyházközség határozza el, hogy régi orgonáját kijavíttatja. Talán a könyvünk egy újabb lendületet és motivációt fog jelenteni az érintettek számára.
– Hogyan ajánlanád egy átlagolvasónak a könyvet? – Annak ellenére, hogy alapvetően szakmunka, melyben az orgonák történetét, állapotát a kutató szakember szemszögéből, pontos, dokumentált adatokkal mutatjuk be, az orgonatörténetek kapcsán a könyv az egyházközség egész történetét érinti, hiszen ezek az orgonák végigkísérik a közösség életét, anyagi, erkölcsi állapotát a kutatott 200 év folyamán. Így érdekes olvasmányt jelent minden hangszer, egyházi zene és helyi történelem iránt érdeklődő olvasónak.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
