ORFK: több mint 12 ezren érkeztek szombaton Ukrajnából

Magyarországra szombaton az ukrán-magyar határszakaszon 5852 ember lépett be, a román-magyar határszakaszon belépők közül 6605-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap az MTI-vel.

A beléptetettek közül a rendőrség 353 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes, és ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséhez – írták.

Hírdetés

Az ukrajnai háború elől szombaton 132 ember, köztük 74 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt közölte vasárnap a police.hu oldalon, hogy a Készenléti Rendőrséggel és a rendőrjárőr képzésben résztvevőkkel segítik az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket, és támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival – közölte a BRFK.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »