Orbánt kérdezik az újságírók – már akit beengedtek

"2019 első kormányinfóját Orbán Viktor miniszterelnök tartja" – hirdette ki Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtósa kedden. Az eset két okból is rendkívüli: egyrészt eddig mindig a Miniszterelnökséget vezető miniszter tartotta a kormányinfót (az előző ciklusban Lázár János, most Gulyás Gergely). Másrészt a kormányfő elvétve tart sajtótájékoztatót, ahol minden újságíró kérdezheti.

Több lapot és rádiót is kitiltottak

Nem teljesen világos koncepció alapján több lapnak is jelezték, hogy nem fogadják el a regisztrációjukat. Vagyis a munkatársaik nem mehetnek be a sajtóeseményre, nem kérdezhetik Orbán Viktort.

Az érintett lapok:

  • Magyar Hang
  • Azonnali
  • Klubrádió
  • Mérce
  • Direkt36
  • Alfahír
  • A Hvg.hu azt írta, hogy a Klubrádió csütörtök reggeli műsorában ismertették, hogy hajnalban kaptak levelet a Miniszterelnökségtől, pedig az elsők között kérvényeztek minden létező csatornán belépést a sajtótájékoztatóra. Ők úgy tudják, hogy más, lustább szerkesztőségek későn regisztrálva is pozitív visszajelzést kaptak, míg a Klubrádiónak nem jutott hely.

    Az Azonnali azt írta, nekik is a helyhiányra hivatkozva utasították el a regisztrációjukat: "Ezúton tájékoztatjuk, hogy akkreditációját a nagyarányú médiaérdeklődésre való tekintettel sajnos nem tudjuk elfogadni."

    Orbán el is kezdte

    "Ma velem kell beérniük Gulyás Gergely helyett" – kezdi Orbán az Index tudósítása szerint, s azt ígéri, hogy a tegnapi kormányülésről fog beszámolni, amelyen fővárosi beruházásokról döntöttek. Ezért azon részt vett Tarlós István főpolgármester is.

    Magyarország stabil, jó kezekben

    Varga Mihály pénzügyminiszter is meghallgatta tegnap a kormány. A kormányfő ismertett néhány számot:

  • 4,6 %-os növekedés lesz az idén,
  • 71 %-ra csökkent államadósság,
  • 2 %-nál megáll a hiány,
  • 6 %-ra bővül a lakossági fogyasztás.
  • Ez alapján Orbán úgy látja, hogy Magyarország stabil, és "jó kezekben van".

    1 millió 382 ezren konzultáltak a kormánnyal

    1 millió 382 ezeren küldték vissza a családügyi nemzeti konzultációt. Mindez Orbán szerint azt jelenti, hogy a kormánynak és a választópolgároknak is fontos a családpolitika és a népességnövekedés.

    „30 éve szabadon” emlékév

    30 éve szabadon címmel kétéves emlékév kezdődik. A szervezésre felkérték Kövér László házelnököt, a kormányt pedig Gulyás Gergely fogja képviselni.

    Megtárgyaltak egy közvélemény-kutatást

    A szerdai kormányülésen megtárgyalták a közelgő EP-választást is, és szó volt egy decemberi közvélemény-kutatásról is, amelyben 52 százalék a bevándorlást nevezte meg a legfontosabb ügynek a választással kapcsolatban Orbán szerint.

    Orbán szerint egyedül a magyarokat kérdezték meg eddig a migrációról, és ez alapján a kormány visszautasít minden migrációt segítő európai elképzelést. Orbán azt szeretné ha az EU intézményeiben a bevándorlásellenes erők lennéke többségben.

    Orbán migránsellenes többséget akar Európában

    Orbán megjelölte az EP-választás célját, tétjét is:

  • legyen az EP-ben többségük a migrációt ellenző pártoknak;
  • legyen utána az Európai Bizottságban többségük a migrációt ellenző biztosoknak;
  • legyen a Fidesz a legsikeresebb párt – legalábbis az Európai Néppárton belül.
  • Orbán azt is mondja, hogy az ENSZ „migránspaktumát" kilenc EU-állam utasította vissza, és ez szerinte már önmagában is nagy előrelépés.

    Trócsányit szánja EU-biztosnak

    Orbán szerint az EU-ban "demokráciadeficit" van. Mivel nem közvetlenül választották az emberek az Európai Bizottság elnökét, ezért született a Spitzenkandidat-rendszer. Ennek Orbán szerint a magyar verzióját is létrehozták, ezért vezeti a fideszes listát Trócsányi László igazságügyi miniszter, akit az Európai Bizottság tagjának jelölnek majd.

    Az ellenzék a saját sírját ássa a közös EP-listával

    Az Origó arra kérdez rá, hogy mit szól Orbán a körvonalazódó közös ellenzéki listához. „Ha az ellenzék erre az útra lép, saját sírját ássa, és nekem nem kötelességem ebben megakadályozni."

    Az Origó következő kérdésére Orbán jelzi: azon nem lepődött meg, hogy Brüsszelben az ellenzékkel együtt tüntetett a bevándorláspárti Judith Sargentini.

    Az idén is megcélozzuk a 4 százalékos növekedést

    A Bloomberg újságírója azt kérdezi, lesz-e személyi következménye annak, ha a kormány előrejelzései szerint nem biztos, hogy jövőre a növekedés eléri a négy százalékot. Orbán szerint "exportorientált, nyitott gazdaság" vagyunk, ezért bármi megtörténhet, de a 4 százalékot kedvezőtlen gazdasági körülmények között is meg kell célozni. Ehhez gazdasági növekedést segítő döntéseket is hoznak, ezekről februárban döntenek.


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »