Orbán Viktor országa egy „győztes csapat”

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország ma már “egy győztes csapathoz tartozik”, mert míg korábban megbélyegzett, kiszorított, kritizált ország volt, addig mára “hirtelen” a magyar politika “a győztesek politikája lett”.

A kormányfő csütörtökön a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XV. plenáris ülésén, Budapesten, a Várkert Bazárban értékelte kormánya munkáját. Úgy fogalmazott, ma már szerte a világban egyre könnyebb kiállni Magyarország mellett, pedig az elmúlt években ez egyáltalán nem volt így.

Beszélt arról is, hogy Magyarország külpolitikai elszigeteltsége – bár “sokan dolgoztak rajta” – nem következett be, mert a magyar külügyminisztérium stílust váltott – és ma már megvédi a magyar érdekeket -, a magyarság a határon túl sem hagyta magát, és mert más országokban is hasonló változások indultak meg, mint itt.

Úgy összegzett, hogy a “fekete botrányból” mára fősodrú politika lett a nyugati világban.

A kormányfő előadásában az elmúlt hat év legnagyobb sikerének nevezte a nemzetegyesítést, amit a külhoni magyarsággal közösen valósítottak meg.

Kitért a bevándorlásra is, amelyet úgy kommentált, hogy egy “altalajcsere-kísérlet” zajlik, vannak ugyanis olyan európai erők, amelyek ki akarják cserélni az európai közélet “altalaját”. A modern kori népvándorlást “belülről” is segítik, mivel biztosítanák az ide tartó néptömegek beutaztatását – fűzte hozzá.

A kormányfő szerint szellemi zűrzavar uralkodik a nyugati világban, amit jól mutat a Fidel Castro volt kubai vezető halála utáni “abszurd helyzet”, Castro “mentegetése”, “a valóság elhazudása”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »