Orbán Viktor: nihilista elit uralkodik Európában

Orbán Viktor: nihilista elit uralkodik Európában

Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint Európának fel kell ébrednie, a migránsválság ugyanis nem fog magától megoldódni. A kormányfő hétfőn, a parlament őszi ülésszaka első napján azt mondta, hibának tartja, hogy Brüsszel naivitással válaszolt a bevándorlás által okozott kihívásokra. 

orban_orszaggyules_b

„A naiv politika bódulatot okoz, elveszi a cselekvőképességünket, és bajt hoz a fejünkre. Ma ez a naivitás Brüsszelben általános” – fogalmazott. Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában hangsúlyozta: nem belső leszámolásra, hanem értelmes vitákra, egységre van szükség Európában. A témáról a kormányfő a hétvégi polgári pikniken is beszélt. Álláspontja szerint egy nihilista elit, még csak nem is igazi liberálisok ragadták magukhoz a vezető szerepet az Európai Unióban.

Hangsúlyozta: Magyarország volt az elindítója a rombolásuk elleni tiltakozásnak, amelyben a visegrádi országok legfontosabb szövetségeseik lettek, s reményét fejezte ki, hogy Franciaország, Olaszország, majd végül talán Németország is rátalál a közép-európaiak igazságára. „A világban most zajló átrendeződésnek súlyos következménye lesz Magyarországra és Európára nézve is. Ebben a helyzetben mi, európaiak még azt sem döntöttük el, hogy valójában mit akarunk” – hangsúlyozta beszédében a miniszterelnök a PestiSrácok.hu tudósítása szerint.

Helyzetelemzésében Orbán Viktor kijelentette: a politikai korrektség, a PC nem más, mint gondolatrendőrség, ahogy azt a volt francia elnök, Nicolas Sarkozy is megfogalmazta. S amint ő, a magyar kormányfő is úgy látja: ideje megszabadulnunk a kisebbségek rémuralmától. Zárójelbe kell tennünk a PC érvrendszerét és logikáját. Orbán Viktor szerint a migránskérdésre alapozott, most zajló politikai háború mindkét félnek óriási lehetőség.

„Nekik egy gyors út a keresztény és nemzeti alapú Európa megsemmisítésére, az Európai Unió etnikai alapjainak megváltoztatására. Tudják, hogy a muszlimok sosem szavaznak egy keresztény gyökerű pártra, így a muszlim tömegekkel a tradicionális konzervatív pártok örökre kiszorulnak a hatalomból. De ez a háború óriási lehetőség a keresztény gyökerű nemzetállamok híveinek is. A mi mostani nagy lehetőségünk, hogy a migránsvitát ne engedjük a PC mostani, kényszerű keretrendszerén belül megvitatni. A mi ígéretes stratégiánk az, hogy a V4-ek, és talán hamarosan Ausztria kikényszeríti, hogy ezt a súlyos kérdést az elitek ne dönthessék el az emberek kizárásával, hanem népszavazások sorával kénytelenek legyenek róla megkérdezni őket” – foglalta össze Orbán Viktor.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »