Orbán Viktor február elsején Vlagyimir Putyinnal tárgyal Oroszországban

Orbán Viktor február elsején Vlagyimir Putyinnal tárgyal Oroszországban

Pask 2 lesz Szijjártó Péter külügyminiszter szerint az egyik fő téma.

A TASS orosz hírügynökségnek adott interjújában beszélt Szijjártó Péter a közelgő miniszterelnöki látogatásról, melynek dátumául február elsejét jelölte meg.

„A találkozón meg fogjuk vitatni az atomerőmű építésének előkészítésében elért előrehaladást. A Roszatom már dolgozik a terepet előkészítésén, hogy hamarosan a valódi, látható és látványos építkezés is megkezdődhessen.

Szeretnénk, ha a projekt már az év első felében a létesítési fázisba léphetne”

– beszélt az utazás egyik fő céljáról a külügyminiszter. „Szeretnénk, ha a két új reaktor már az évtized végére üzembe állna: ezzel a két új, valamint a jelenlegi négy reaktorral, illetve a folyamatban lévő napenergia-beruházásokkal Magyarország önellátóvá válik villamos energia terén” – tette hozzá.

Hírdetés

Szijjártó Péter azt is hangsúlyozta, hogy szeretnének tárgyalni a gázszállítási szerződés meghosszabbításáról is a mennyiség növelése céljából, ami az energiaválság miatt kedvező lenne az ország számára. Hosszú távú szerződésen belül szeretnék megkötni ezt a megállapodást.

„Jelenleg is zajlanak nemzeti oltásgyártó üzemünk építési munkálatai, őszre üzemkész lesz a csarnok. Szeretnénk, ha Szputnyik V is készülhetne itt. Már meg is kezdtük az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat, amelyeket a lehető leggyorsabban szeretnénk lezárni. Célunk, hogy ősztől gyárthassuk a Szputnyikot, mivel úgy látjuk, az oltóanyagoknak nagy piaca alakul ki a jövőben. A Szputnyik jól teljesített Magyarországon, közel egymillió embert oltottunk be vele és a tapasztalatok jók” – jegyezte meg.

Közös űrkutatási projektről is tárgyalnak majd a tervek szerint a látogatáson.

„Mi, magyarok az évtized közepén szeretnénk magyar kutató űrhajóst küldeni a Nemzetközi Űrállomásra, aki az Oroszországgal való együttműködés keretében tevékenykedne ott” – hangsúlyozta Szijjártó.

A magyar külügyminiszter 2021 végén hozta nyilvánosságra, hogy Orbán Viktor február elején találkozót kíván tartani Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Orbán december 21-én sajtótájékoztatón jelentette be a Putyinnal való találkozás tervét, hozzátéve, hogy lehetséges az oroszországi látogatása. Az orosz elnök és a magyar miniszterelnök legutóbb 2019-ben találkozott Budapesten.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »