Orbán Viktor: Európa sorsfordító időszakot él át

Orbán Viktor: Európa sorsfordító időszakot él át

Orbán Viktor miniszterelnököt a közel-keleti keresztényüldözés és a béke esélyei mellett a leselejtezés kultúrájáról, Magyarország lehetőségeiről és Európa jövőjéről kérdeztük, a hírportálunknak adott exkluzív interjúban.


– Augusztusban a Közel-Keleten szolgáló keresztény vezetőkkel tanácskozott Rómában. A hírekből ismerhetjük az ott élő népek, köztük a keresztények kálváriáját. Miért tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a tanácskozáson? Milyen helyzetről számoltak be a keresztény közösségek vezetői?

– A találkozó izgalmas, ugyanakkor megrendítő is volt. Itt Európában úgy látjuk, hogy a mi helyzetünk rendkívül bonyolult, ám ha meghallgatunk egy közel-keleti püspököt, rá kell döbbennünk, hogy a mi gondunk a világ legegyszerűbb dolga ahhoz képes, amilyen összetettek a viszonyok odaát. A közel-keleti püspökök egy részét elűzték, különösen azokat, akik Szíriában éltek és dolgoztak. Lelkipásztori szolgálatuk most az embermentésre irányul, próbálják védeni közösségeiket, melyek a fizikai megsemmisítés küszöbén állnak. Nagy erőfeszítéseket tesznek azért is, hogy a keresztény hit megmaradhasson a világnak ezen a táján. Emberileg, erkölcsileg, lelkileg, politikailag és gazdaságilag rendkívül nehéz élethelyzetekről számoltak be.

– A kormány szeptemberi döntése értelmében létrehozták az Emberi Erőforrások Minisztériumában a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárságot. Hogyan fog működni ez a szervezet?

– A politikában sokszor már a nekikészülődés is tettnek minősül, ez a döntésünk is ilyen. Napjaink liberális európai közbeszédében nem lehetséges kellő komolysággal nyilatkozni a kulturális különbözőségekről. Ha az üldözött keresztények megsegítésére szeretnénk javaslatot tenni, akkor azt látjuk, hogy az európai színtéren ez ebben a formában nem lehetséges. Csak olyan dokumentumot lehet megalkotni, melynek szövegében egy általános, értéksemleges megfogalmazás szerepelne a hitük és a vallásuk miatt üldözöttekről, konkrétan a keresztényekről viszont nem írhatunk. Mi szakítunk ezzel a megközelítéssel, Magyarország egy keresztény ország, ezért nekünk elsősorban azokon kell segítenünk, akik hozzánk a legközelebb állnak, ők pedig a keresztények. A mi kormányunk keresztény ihletettségű, ebből pedig kormányzati kötelezettségek is adódnak. Eddig is számos alkalommal nyújtottunk valamilyen segítséget, legutóbb például a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kezdeményezéséhez 120 millió forinttal járultunk hozzá, melynek keretében Erbilben iskola épül. Ez is segíti az üldözést szenvedő keresztényeket, ám a feladat megszervezése elég nagy nehézségekbe ütközött. A most alakult helyettes államtitkárság hatékonyan tudja majd összehangolni az ilyen munkákat.


– Az Iszlám Állam 2015 februárjában, Líbiában lefejezett huszonegy egyiptomi kopt keresztényt, akiket a kopt egyház a vértanúk sorába emelt. Idén júniusi egyiptomi látogatása alkalmával találkozott a kopt egyház vezetőivel és a vértanú keresztények családtagjaival. Miért tartotta fontosnak a találkozót?

– Kifejezetten nehéz volt olyan emberekkel beszélgetni, akik ilyen szörnyű megrázkódtatáson estek át. Egyrészt megköszöntem a lehetőséget, hogy találkozhattam velük, másrészt arra voltam kíváncsi, miben lehetünk a segítségükre. Minden segítség jó helyre kerül, de egészen más, amikor ez személyes kapcsolatra alapul. Fontosnak tartom, hogy a jótétemény mögött arcok és találkozások legyenek, mert ez erősíti is a támogatást.

– Ferenc pápa a héten az Assisiben rendezett vallásközi béketalálkozón ismét felemelte szavát, kifejezve, hogy egyedül a béke szent, a háború sohasem. A napokban az ökumenikus Taizé közösség vezetője, Alois testvér, a „béke hírnöke” is Pannonhalmán és Budapesten tanít. Véleménye szerint hogyan lehet véget vetni a szíriai háborúnak és a kialakult humanitárius katasztrófahelyzetnek? Mit tehet Magyarország?

– Magyarország nem vállalkozhat annál többre, mint ami a nemzetközi súlyából és erejéből következik. Azt viszont vállalnia kell. Részt veszünk a nemzetközi békéltető akciókban, de Szíria sorsát nem mi fogjuk eldönteni. Azok a nagyhatalmak tehetik a legtöbbet, melyek a helyzet kialakulásáért is felelősek. A napjaink Európájában kialakult helyzet, melyet én népvándorlásnak nevezek, nem merül ki abban, hogy menekültek igyekeznek elhagyni a válság sújtotta övezeteket. A népvándorlás folyamata már évtizedekkel ezelőtt elindult, és még sokáig fog tartani. A Nyugat-Európába áramló tömegek legnagyobb számban már nem is Szíriából, hanem Afganisztánból és Pakisztánból érkeznek. Ennek a jelenségnek tehát csak az egyik részét képezik a háború elől menekülők, a jövőben pedig várhatóan azok okozzák a legnagyobb problémát, akik Afrika belsejéből indulnak el. Mindez azt mutatja, hogy a gondjaink akkor sem szűnnek majd meg, ha Szíriában béke lesz.


– Társadalmi szinten mintha becsuknánk fülünket és szívünket a közel-keleti háborúk és terrorizmus áldozatainak naponta ránk zúduló hétköznapi valósága, a keresztény vagy más vallású embertársaink szenvedése elől. Hogyan tehető érzékennyé a társadalom?

– A világ hétmilliárdos lakosságából hárommilliárdan napi két dollárnál is kevesebből kénytelenek megélni. A jólétben élő embereknek – és mi itt, Európában annak számítunk – bizony lehet ettől lelkiismeret-furdalásuk. A lelkünk mélyén van egy zavaró érzésünk attól, hogy mi sokkal jobban élünk, mint mások. S ez még ott is így van, ahol a meggazdagodás nem függ össze a korábbi gyarmattartói múlttal. Világos, hogy meg kell tennünk értük mindent, ami tőlünk telik. Én azt vallom, hogy a többi ember iránti felelősség koncentrikus körök formájában képzelhető el. Elsősorban azokért tartozom felelősséggel, akik hozzám a legközelebb állnak – a családom, a barátaim, a hitbeli közösségem és a nemzetem. De ezen túl is léteznek körök, ha lehetőségem van, rajtuk is segítenem kell. Ugyanakkor nem a farizeusok módján. Az egyszeri, nagy segélyakciók nem elegendőek, a szerencsétlen sorsú néptömegek egy részének a behívása országainkba pedig nem célravezető, sőt káros. A politikusnak az a felelőssége, hogy munkájával elősegítsen egy olyan nemzetközi fejlesztéspolitikát, melynek köszönhetően a világ szegényebb felén is javulhatnak az életkörülmények.

– Magyarország az Alaptörvénynek és nemzetközi kötelezettségeknek eleget téve továbbra is fogad be menekülteket. A Szent Egyed közösség kezdeményezésére Olaszországban működik, és több európai uniós tagállamban, többek között Lengyelországban is előkészítés alatt áll az ún. humanitárius folyosó kialakítása, melynek lényege, hogy humánus és biztonságos megoldást biztosít a legrászorultabb háborús menekültek megsegítésére, meggátolva az embercsempészek tevékenységét. Gondolkodnak csatlakozni a kezdeményezéshez?

– Mi a visegrádi országokkal állunk szoros kapcsolatban, elsősorban velük egyeztetünk ezekben a kérdésekben. Minden olyan válaszra nyitottak vagyunk, mely nem töri át azt az elvet, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, és nem a bajt idehozni.

– Ferenc pápa az Európai Parlament és az Európa Tanács előtt elmondott beszédében Európát egy nagymamához hasonlította, akit fáradtság, lehangoltság és individualizmus jellemez. Ön hogyan látja Európát?

– Osztom ezt a véleményt. Miközben a kereszténység Európában apályos időszakát éli, a világ más tájain éppen áradásban van. A kereszténység itt vetette meg a lábát, de súlypontja ma már nem Európában van. Valóban, ahogy a Szentatya mondja, kialakult egy olyan, kereszténységgel szemben álló eszmerendszer, mely a középpontjába önmagát állította. A keresztény díszletek még állnak, de a mögötte húzódó tartalom elveszőben van. Ám ami egyszer apadt, az később áradhat is, én ebben bízom.


– A Szentatya több alkalommal – kiemelten közös otthonunk, a Föld gondozásáról szóló enciklikájában – korunk jellemzőjének nevezi meg a leselejtezés kultúráját. Ennek része az, hogy élelmiszereink nagy része a kukában köt ki, kizsákmányoljuk a teremtett világot, de az emberi életet is, így az a fogantatás és a távozás pillanatában is veszélybe kerül. Véleménye szerint hogyan tudunk küzdeni a „leselejtezés” kultúrája ellen?

– Sokszor még a többi emberrel való együttélésünket is ez jellemzi. Egy barátságot, egy házasságot is könnyen leselejtezünk ahelyett, hogy kísérletet tennénk annak kijavítására. Az európai ember ma úgy látja, hogy teljes életet élhet anélkül, hogy reflektálna a Teremtőjére, a lelkiismeretére vagy bármire, ami a sikerességhez nem köthető közvetlenül. Könnyű valamit átalakítani, megújítani, de sokkal nehezebb teljesen más szellemi alapra helyezni, ezért is ütközik sokszor akadályokba a lelki megújulás.

– Hogyan látja mindezek fényében Magyarország jövőjét?

– Egész Európa sorsfordító időszakot él át. Egy vibráló korban élünk. Gyakran voltak korábban kitörésszerű fordulópontok – a rendszerváltás, a német újraegyesítés például néhány hónap vagy év alatt lezajlott – de az, amit ma tapasztalunk, nem ilyen. Lassabb, nehezebb folyamatokat élünk meg. Mindannyian érezzük, hogy az emberiség most lép át egy új korszakba. A gazdaságban a versenyképesség megőrzése ad feladatokat. A szakmai felkészültség területén az a kérdés, hogy egy régi típusú felfogást felvált-e egy korszerű, digitális technikára épülő tudás? A társadalmi folyamatokat tekintve: vajon képesek leszünk-e visszafordítani a népesség csökkenését? Sikerül-e megmentenünk a hit közösségeit, vagy mindenütt eluralkodik az individualizmus? Itt van a mesterséges intelligencia kikísérletezésének életünkre gyakorolt hatása. Sikerül-e érvényt szereznünk fontos bioetikai elveknek. Ezek a kérdések még a mi életünkben el fognak dőlni. Az biztos, hogy beszélnünk kell minderről az emberekkel. Szerencsére Magyarország rendelkezik egy olyan politikai kultúrával, ahol lehetőség van nyílt és őszinte párbeszédet folytatni minden fontos kérdésről. Európában sajnos már nem mindenhol van ez így.

– Az egyházban az irgalmasság rendkívüli évét ünnepeljük. Lényegi üzenete, hogy képesek legyünk Isten szemével látni a másik embert. Mit jelent Önnek az irgalmasság?

– Úgy érzem, az a legfontosabb üzenete, hogy nyissuk meg a szívünket mások felé, mert az elzárkózó, önmagába fordult ember elveszett. A katolikus egyház is segíthet ebben, magabiztosságával, szilárdságával – szegletkőként – továbbra is vonatkoztatási pontja lehet életünknek.

Lejegyezte: Baranyai Béla

Fotó: Lambert Attila

Kuzmányi István/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »