Orbán Viktor a KDNP elnökével egyeztetett

Az alaptörvény módosításáról egyeztetett Orbán Viktor a KDNP elnökével – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerdán az MTI-vel.

Mint felidézte: Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke az alaptörvény sikeres módosítása érdekében egyeztetést kezdeményezett minden parlamenti frakcióval rendelkező párt elnökével.

Szerdán az Országházban került sor Orbán Viktor és Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökének megbeszélésére. A tárgyaláson a KDNP vezetője jelezte: pártja egyetért az alkotmánymódosító javaslat irányával és tartalmával, képviselői a parlamenti szavazás során a módosítást támogatni fogják.

Havasi Bertalan közleményében emlékeztetett arra is, hogy az október 2-i népszavazáson 98 százalék voksolt nemmel a kényszerbetelepítésre. Ezzel létrejött egy új egység Magyarországért. Ez az új egység pártok felett áll, nemzeti ügynek tekinti Magyarország szuverenitásának megvédését, a Brüsszel által erőltetett kötelező betelepítési kvóta elutasítását. A 98 százalékos többség, 3,3 millió ember egybecsengő akarata kötelezi Magyarország kormányát is, ezért kezdeményezte a miniszterelnök az Alaptörvény módosítását – írta.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »