Orbán: Véget érhet a politikai korrektség elnyomása

Az atlanti időszaknak vége, a politikai korrektség szellemi elnyomása és a demokráciaexport primitív ötlete megbukott – jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint Trump elnökké választása és a Brexit a demokrácia visszatérését jelzik. Szerinte akkora lett Közép-Európa befolyása, amekkora Mátyás király óta nem volt, és szükséges a nemzeti haderő fejlesztése.

Orbán Viktor arra számít, hogy a brexithez és az amerikai elnökválasztáshoz hasonló eredményt hoz majd az olaszországi népszavazás, illetve az osztrák és francia elnökválasztás; azaz olyan változások indulnak meg, melyek révén a politikai elit döntései és a népakarat ismét átfedésbe kerülnek.

Ezt a folyamatot úgy jellemezte, nem egyszerűen csak egymás után telnek a napjaink, hanem egy a világ korábbi formájától távolodó időszak közepette éljük az életünket.

Leszámolás a politikai korrektséggel

Minderről a Magyar Diaszpóra Tanács VI. ülésén, a Várkert Bazárban beszélt a kormányfő, aki úgy véli, a politikai korrektség elvárása eddig gúzsba kötötte a gondolkodást és a közbeszédet. Így példálózott:

ha nemzetről mertünk beszélni, akkor azt nacionalistának minősítették, ha valaki a teremtést vagy a családot hozta szóba, akkor azt klerikálisnak és középkorinak, illetve szexistának, homofóbnak bélyegezték.

Ez a szellemi elnyomás eszköze, aminek amerikai lábát sikerült kiütni, de Európában még jelen van és gondot okoz – véli a miniszterelnök –, ugyanakkor itt is küszöbön állnak változások.

Sikeres fekete bárányok

Időközben Közép-Európa nagyobb befolyást szerzett, akkorát, amekkorával nem rendelkezett Mátyás király uralkodása óta, és ebben a helyzetben kiemelt érdek, hogy a V4-ek minden országa erősödjön – magyarázta a politikus, hozzátéve, a V4-országok bizalmi közössége egyben Magyarország gazdasági sikereinek környezete.

Hazánk folyamatos erősödése a diaszpóráknak is jó, így ugyanis egy erős anyaország áll mögöttük – folytatta. Fekete bárányok voltunk, és éppen ezért sikertörténet a mienk – így Orbán.

Had- és erőviszonyok

A V4-es együttműködés mellett fontosnak nevezte a NATO-t is, amely jelentősen csökkenti a hazánkat fenyegető veszélyeket, ám ez nem jelenti azt, hogy ne volna szükség nemzeti haderőre, miközben a térségben újra beindult a fegyverkezés. 

A következő néhány év egyik fontos feladata, hogy Magyarország ne maradjon le a térség többi hadseregének ütőerejétől, és itt is legyen egy olyan biztonsági fejlesztés, amely a magyar hadsereget komolyan vehetővé és tényleges erőkifejtésre alkalmassá teszi.

Az atlanti időszaknak vége – jelezte –, az előttünk álló évszázadban a világ öt legjelentősebb gazdaságából négy a csendes-óceáni térségben lesz.

Az unió nem tudja magát megújítani új erőforrások nélkül, ezért Orbán Viktor a EU bővítését javasolja: Szerbia, Montenegró és Macedónia felvétele az unióba magyar nemzeti és összeurópai érdek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »