Orbán Tusványoson: Véget ért a száz év magyar magány korszaka

Orbán Tusványoson: Véget ért a száz év magyar magány korszaka

Minden európai országnak joga van megvédeni keresztény kultúráját, a hagyományos családmodellt, és jogában áll elutasítani a bevándorlást – hangsúlyozta Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn, a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában.

A magyar miniszterelnök a szabadtéri színpad előtt összegyűlt többezres hallgatóság előtt a legutóbbi Tusványos óta eltelt évre visszatekintve felidézte: a kárpát-medencei magyarság átugrott egy lélektani küszöböt, köszönthették az egymilliomodik visszahonosult magyar állampolgárt.

Úgy értékelte: a magyar kormány nyolc év folyamatos kormányzás után áprilisban négy év újabb munkára kapott esélyt, és felhatalmazást arra, hogy kiépítsen egy új korszakot.

Elmondta: a magyar nemzetegyesítés folyamata átváltozott nemzetépítéssé, amelynek áprilisban tartották a főpróbáját. A választási eredmények azt igazolják, hogy a magyar nemzetépítés sikeres.

– fogalmazott.

– jelentette ki a kormányfő.

A Körkép.sk tudósítója élőben követte Orbán Viktor tusványosi beszédét. Lemaradt róla? Nézze vissza a teljes beszédet!

Orbán Viktor szerint a 2010-es kétharmados győzelem arra felhatalmazás a kormánypártoknak, hogy új rendszert építsenek: ami a gazdaságban egy magyar modellt, a politikában egy nemzeti és keresztény alapokon nyugvó új alkotmányos rendet jelentett. Úgy értékelte: a 2014-es győzelemmel a rendszer stabilizálására kaptak felhatalmazást.

Az idei választás eredménye nyomán Orbán Viktor szerint a korszaképítés a feladat, vagyis az, hogy kulturális korszakba ágyazzák a politikai rendszert.

– fogalmazott.

Az eddig fölépült rendszer stabilitásáról szólva a miniszterelnök felidézte: a 2009-es mínusz hat százalékos “növekedésről” 2017-ben Magyarország plusz négy százalékot teljesített, az ország által megtermelt érték 2010-ben 22 224 milliárd forint volt, most pedig 38 183 milliárd.

– sorolta. Hozzátette: 756 ezerrel többen dolgoznak ma Magyarországon mint 2010 előtt, a bérek 60 százalékkal nőttek, a demográfia termékenységmutatója 1,25-ről 1,5-re nőtt, a bűncselekmények száma felére csökkent.

– mondta.

Építsük újjá a Kárpát-medencét!

Orbán Viktor a Kárpát-medence újjáépítését nevezte Magyarország egyik legfontosabb tervének. A miniszterelnök úgy fogalmazott,

Hozzátette: az elmúlt években Magyarország bebizonyította szomszédjainak, hogy “aki a magyarokkal együttműködik, az jól jár”.

Orbán Viktor elmondta, Magyarország azt ajánlja a szomszédjainak, hogy teremtsék meg a gyorsvasút-, és autópálya-összeköttetéseket, kössék össze energiahálózataikat is, valamint hangolják össze védelmi politikájukat és  haderőfejlesztéseket.

A közös építkezéshez kölcsönös tiszteletre van szükség – figyelmeztetett.

Orbán Viktor jelezte: a magyarok megértik, hogy a románság számára ünnep az idei centenárium (az Erdély és a Román Királyság egyesülését kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés), de annak megértését kérik, hogy a magyarok számára “ezen nincs mit ünnepelni”.

Kijelentette: szembe kell nézni azzal, hogy a modern Románia száz éve nem tud mit kezdeni azzal a természeti ténnyel, hogy itt él másfél millió magyar, és Bukarest azt mondja, Székelyföld nem is létezik.

A kormányfő jelezte: egyetért az RMDSZ ünnepi szlogenjével (Ezer év Erdélyben, száz év Romániában), ez kifejezi, hogy Székelyföld akkor is létezett, amikor a modern Románia még nem létezett, és Székelyföld akkor is létezni fog, amikor már egész Európa behódolt az iszlámnak – mondta Orbán Viktor.

– fogalmazott.

A Kárpát-medencén túlmutató regionális építkezésről szólva Orbán Viktor öt tézisben fogalmazta meg, hogyan foglalhatja el Közép-Európa méltó helyét Európában.

Kijelentette: minden európai országnak joga van megvédeni keresztény kultúráját, joga van elutasítani a multikulturalizmus ideológiáját.

Minden országnak joga van védelmébe venni a hagyományos családmodellt, és azt vallani, hogy “minden gyereknek joga van egy anyához és egy apához” – szögezte le Orbán Viktor.

A közép-európai országok jogának nevezte, hogy megvédjék a nemzetstratégiai szempontból kulcsfontosságú gazdasági ágazataikat és piacaikat.

Alaptézisnek tekintette, hogy minden országnak jogában áll megvédeni határait, és elutasítani a bevándorlást.

Azt is alaptézisnek nevezte, hogy minden országnak joga van a legfontosabb kérdésekben ragaszkodni az egy nemzet és egy szavazat elvéhez, amelyet szerinte az EU-ban sem lehet megkerülni.

– jelentette ki a miniszterelnök.

Kitért arra is, hogy jelenleg primitív Oroszország-politikát folytat az unió, ehelyett “tagolt Oroszország-politikára lenne szükség”. Orbán Viktor hozzátette: Magyarország, az egész Kárpát-medence és Európa biztonsága ma azon múlik, hogy Törökország, Izrael és Egyiptom elég stabil ország-e ahhoz, hogy megállítsa a muszlim beáramlást.

Ha e három ország közül bármelyik elveszíti stabilitását, annak súlyos következményei lesznek Európa biztonságára – mondta a kormányfő.

Orbán Viktor megállapította: Európa jelenlegi vezetői alkalmatlanok, nem tudták megvédeni a kontinenst a bevándorlástól. Úgy fogalmazott:

Rámutatott: az Európai Bizottságnak az alapszerződések szerint pártatlannak, elfogulatlannak kell lennie, és garantálnia kell a négy szabadságot.

Ehelyett a bizottság ma pártos, mert a liberálisok pártján áll, elfogult, mert Közép-Európa ellen dolgozik, és nem barátja a szabadságnak, mert a szabadságok helyett egy európai szocializmus felépítésén dolgozik – jelentette ki.

Orbán Viktor szerint a kizárólagosan liberális európai elit azért mondott csődöt, mert megtagadta gyökereit, és egy keresztény alapokon nyugvó Európa helyett a nyílt társadalom Európáját építi.

– állapította meg. Hozzátette: a liberális Európában az európaiság egy tartalom nélküli forma maradt.

Orbán Viktor szerint a liberális demokrácia átfejlődött “liberális nem-demokráciává”. Liberalizmus van, demokrácia meg nincs – hangoztatta, hozzátéve, a demokrácia hiányát azzal lehet alátámasztani, hogy Nyugat-Európában általánossá vált a szólásszabadság korlátozása és a cenzúra.

A magyar miniszterelnök szerint a 2019-es európai parlamenti választásokra kell összpontosítani, a választás pedig egyetlen közös komoly európai kérdésről, a bevándorlásról szólhat.

Azt mondta, ha bevándorlásról dönt Európa, akkor az európai elitről is dönt, arról, hogy jól kezelte-e a bevándorlás kérdését.

Véleménye szerint az európai elit ideges, mert a választás Magyarország számára kedvező eredménye miatt Európa nagy ívű átalakítása, a Soros-terv elakadhat. Szerinte elakadhat az európai választásokon a nagy cél, hogy Európát átalakítsák és átléptessék a kereszténység utáni és a nemzetek utáni korszakba.

A liberális demokráciának van alternatívája: a kereszténydemokrácia – mutatott rá. Csalinak nevezte azt a megközelítést, hogy a kereszténydemokrácia is lehet liberális. Kijelentette: a kereszténydemokrácia – ha úgy tetszik – illiberális.

A liberális demokrácia a multikulturalizmus oldalán áll, bevándorláspárti és a variálható család modelljét vallja. Ezzel szemben a kereszténydemokrácia elsőbbséget ad a keresztény kultúrának, bevándorlásellenes és a keresztény család pártján áll – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint a jövő évi európai parlamenti választásokon nemcsak a liberális demokráciának lehet búcsút mondani, hanem a ’68-as elitnek is. Tusványoson tartott előadásában úgy vélekedett, hogy a 1968-as generáció helyett az 1990-es antikommunista, keresztény, nemzeti elkötelezettségű generációnak érkezett el az ideje.

– zárta tusnádfürdői előadását Orbán Viktor miniszterelnök.

MTI

Nyitókép: Tusnádfürdõ, 2018. július 28., Orbán Viktor magyar miniszterelnök elõadást tart a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdõn 2018. július 28-án. MTI Fotó: Veres Nándor


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »