Orbán szerint az uniós is jól jár azzal, ha pénzt adhat hazánknak

Magyarország nem engedi, hogy bármilyen szankció érje Lengyelországot, ezt mondta Orbán Viktor a szokásos pénteki rádióinterjújában. Hozzátette: szerinte a magyar gazdaság az EU-s pénzek nélkül is jól működne, sőt még az EU jár jól azzal, ha pénzt adhat Magyarországnak. A Financial Times egyik cikke pedig arról ír: mostanra a Mészáros és Tiborcz-féle oligarchák pénzzel való kitömése az állami politika része lett.

Ismét kiállt az unió szégyenpadjára állított Lengyelország mellett a magyar miniszterelnök, ezúttal az állami közrádió szokásos hétvégi interjújában. Brüsszel szerdán indított az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást, mert álláspontjuk szerint Varsó igazságügyi „reformja” veszélyezteti a jogállamiságot. Orbán Viktor nemzeti érdekének nevezte, hogy a lengyelekkel szemben ne valósulhasson meg semmilyen büntetés.

„Nekünk az az érdekünk, hogy teljes mellszélességgel kiálljunk Lengyelország mellett, és tegyük világossá, hogy semmilyen Lengyelországot érintő megbüntetés nem tud létrejönni, mert Magyarország élni fog azzal a lehetőségével, hogy ezt megakadályozza. Én személy szerint is ezt az álláspontot képviselem” – emelte ki rádióinterjújában Orbán Viktor.

Az uniós jogrendre hivatkozva attól sem tart a miniszterelnök, hogy jogállami fenntartások miatt uniós forrásokat vonjanak el Magyarországtól. Szerinte Brüsszel is profitál abból, hogy évi több milliárd forintot adhat Magyarországnak, így ezek a támogatások nem fognak megszűnni.

– Egyébként pedig a magyar gazdaságot lehet működtetni uniós források nélkül is.
– Azt mondják, hogy a növekedésnek a motorja az uniós forrás.
– Igen, de ez nem így van. A növekedés motorja a magyar emberek munkája. Nekünk világszínvonalú munkásaink vannak, Magyarországon világszínvonalú gyárak működnek. Nem azért világszínvonalúak ezek a gyárak csak, mert világszínvonalú technológiák vannak benne, hanem mert vannak Magyarországon munkások, akik ezt tudják működtetni. Úgyhogy Magyarországnak nem kell megijedni, Magyarország nincsen rászorulva senkinek a pénzére, Magyarország a saját lábán áll. A magyar gazdaságpolitika elég rugalmas ahhoz, hogy alkalmazkodjon ehhez a helyzethez – jegyezte meg.

A jegybank csütörtöki inflációs jelentése azonban meghatározó tényezőnek tartja az uniós pénzeket a GDP bővülésében. A dokumentum szerint a pénzfelhasználás csökkenésével lassulnak a beruházások is.

Működhet, de nagy kiesést jelent

 

„Természetesen lehet uniós források nélkül működnie egy országnak, nagyon sokan bizonyítják ezt, ugyanakkor az is kétségtelen tény, hogy amennyiben egy országba beáramlik hozzávetőleg a saját össztermékének 4-5 százaléka évente, az egészen biztosan hatást gyakorol a gazdaság életére, teljesítményére. Vagyis azt lehet mondani, hogy ilyen források nélkül valószínűleg kisebb lenne a gazdaság teljesítménye” – mondta Madár István gazdasági elemző.

A Miniszterelnökség megbízásából készült egyik korábbi tanulmány alapján a 2015-öt megelőző 10 évben 4,6 százalékos növekedés helyett 1,8 százalékos esésben lett volna a magyar gazdaság uniós pénzek nélkül.

A Budapesti Corvinus Egyetem kutatói közben tanulmányukban azt írják, az EU támogatási rendszere csökkenti a versenyt, torzítja az árakat és növeli a korrupciót Magyarországon, az elmúlt 8 évben 3000 milliárd forintnál is többet költhetett el a magyar állam azért, mert a közbeszerzéseket túláraztak.

A Financial Times egyik cikke pedig meg is nevezte a többi között Mészáros Lőrincet, Garancsi Istvánt és a miniszterelnök vejét Tiborcz Istvánt is, akik ilyen közbeszerzéseken gazdagodtak meg, nem véletlen.

http://mno.hu/


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »