Orbán: megvédjük a rezsicsökkentést és a határt

Az alkotmánymódosítás óta érezhetően kevesebbet beszélt a kormány bevándorlásról és migránsokról, valamint betelepítést mantrázó Brüsszelről. Péntek reggel Orbán Viktor miniszterelnök visszatért a panelhez, a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy azt reméli, idővel elbuknak azok a kormányok, amelyek nem értik meg, hogy az emberek nem akarnak bevándorlást. Azt is elmondta, hogy folytatjuk a háborúnkat Brüsszel ellen, hogy megvédjük az újra leporolt rezsicsökkentést: nem hagyjuk, hogy az EU-vezetése kivezesse a hatósági árakat.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint már nem kell sokat arra várni, hogy a világ kormányai megértsék, az emberek nem kérnek a betelepítésből és a migrációból. Ez történik ma Európában sorban, lépésről lépésre, sőt ez történt az Egyesült Államokban is – mondta el pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában utalva Donald Trump amerikai elnökké választására, aki kampányában többször is felszólalt az illegális bevándorlás ellen. Magyar mintára falat ígérve a mexikói határra.

A miniszterelnök is úgy értelmezi, hogy az Alkotmánybíróság szerdai határozatában azt mondta ki, hogy a kormánynak az alaptörvény szövege alapján – alkotmánymódosítás nélkül is – joga és kötelessége kiállnia az ország önazonossága, alkotmányos identitása és alapvető érdekei mellett. „Nem mondhatja meg más rajtunk kívül, hogy ki éljen velünk együtt” – magyarázta a határozatot Orbán, aki örült az Ab döntésének és úgy érzi, hogy óriási segítséget –mondhatni fegyvert a kezébe – kapott a Brüsszel elleni csatához.

„Most már zárójelbe tehetjük az ellenzék gáncsoskodását is” – fogalmazott az MTI szerint.

Azonban, ahogyan arról a mai Magyar Nemzetben is írtunk, az Alkotmánybíróság nem azt mondta ki, hogy az uniós döntések nem akadályozhatják a magyar szuverenitást. A testület csak arról hozott határozatot, hogy erre irányuló indítvány esetén vizsgálhatják azt, hogy „az Európai Unió intézményei útján történő közös hatáskörgyakorlás sérti-e az emberi méltóságot, más alapvető jogot vagy Magyarország szuverenitását, illetve történeti alkotmányán alapuló önazonosságát”.

A menedékkérők csoportos, kvóta szerinti áthelyezésével kapcsolatos kérdést leválasztották a többi felvetésről, és azt csak később tárgyalják.

Megvédjük a rezsicsökkentést

A kormány nem engedi, hogy Brüsszel kivezesse a hatósági energiaárakat – jelentette ki a miniszterelnök. Szerinte ugyanis a hatósági árszabályozás kivezetése az energiarendszerből a rezsicsökkentés megszüntetését jelentené.

Szerinte az energiaszektorban a verseny nem az árak csökkenéséhez vezet, hanem „mindenfajta háttéralkuk” miatt inkább az emelkedésükhöz.

A kormány megvédi a rezsicsökkentést, és bár nehéz küzdelem lesz, de „van esélyünk a sikerre” – jelentette ki Orbán Viktor.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »