Orbán meglebegtette a cafeteria készpénzesítését

A cafeteria készpénzesítését vetette fel Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint a lépés, amit a tervek szerint jövőre vezetnének be, nagy bérnövekedést eredményezne.

A kormányfő a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság "szétzúzta" a magyar cafeteriarendszert. Szerinte ezért fel kell vetni, hogy az eddig "rejtett" kettős javadalmazási rendszert nyílttá tegyék.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a 2017-es költségvetést úgy kell elkészíteni, hogy csak fejlesztésre lehessen hitelt felvenni, az állam működtetésére és fenntartására pedig ne lehessen többet költeni, mint amennyi rendelkezésre áll.

Így lehet majd elérni egy-két éven belül a "valóságosan nullás költségvetést" – mondta Orbán Viktor. "Nem költünk többet, mint amennyi bevételünk van" – a kormányfő szavai szerint ezzel érhető el az abszolút számban vett adósságcsökkentés.

Új döntési rendszert vezet be a kormány az európai uniós pályázatoknál. A miniszterelnök az előző napi kormánydöntést ismertetve elmondta: a korábban kiszervezett pályázati döntési rendszert megszüntetik, és felállítanak egy, az államigazgatásban dolgozókból álló pályázatbíráló szaknévsort.

A kormányfő szerint ez a szisztéma gyorsabb és átláthatóbb lesz.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »