Orbán: Megbukott az európai politikai vezetés

Orbán: Megbukott az európai politikai vezetés

Az európai politikai vezetés megbukott, mert nem tudta szavatolni a uniós polgárok biztonságát, nem tudta egyben tartani a közösséget – Orbán Viktor szerint.

A miniszterelnök Tusnádfürdőn a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen azt mondta: abba kell hagyni a nemzeti szuverenitás csökkentését, több jogot kell adni a nemzeteknek, és kevesebbet Brüsszelnek.

A miniszterelnök súlyos hibának nevezte, hogy a nemzetállamok miniszterelnökeit tömörítő Európai Tanács helyett, a demokratikus legitimációval rendelkező Európai Bizottsághoz kerültek fontos politikai döntések.

A kormányfő közös európai hadsereg, és közös uniós titkosszolgálat létrehozását sürgette.

„Világosan ki kell mondunk, hogy azért kell összejönnünk megbeszélni Európa jövőjét, mert Európa jelenlegi politikai vezetése megbukott. Világossá kell tenni, hogy a mi problémánk, az nem Mekkában, hanem Brüsszelben van. Nekünk a brüsszeli bürokraták jelentik az akadályt, nem az iszlám. Az iszlámot tudnánk kezelni, ha hagynák, hogy úgy kezeljük, ahogy szerintünk egyébként azt kezelni érdemes” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »