Orbán levelet írt Junckernek

A népszavazáson részt vevők elsöprő többségének akaratát érvényesítendő a kabinet úgy döntött, kezdeményezi az alaptörvény módosítását – írta Orbán Viktor a levélben Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerint.

Orbán Viktor beszámolt Jean-Claude Junckernek arról, hogy a referendumon az előzetes adatok alapján 43,77 százalékos volt a részvétel, a szavazók 98,34 százaléka voksolt nemmel, 1,66 százalék volt az igenek aránya, és 6,27 százalék adott le érvénytelen szavazatot.

Tehát 3,33 millió ember fejezte ki abbéli akaratát, hogy a magyar Országgyűlés beleegyezése nélkül ne telepíthessenek az ország területére külföldi állampolgárokat.

A miniszterelnök a levelében hangsúlyozta, hogy a kormány által javasolt alkotmánymódosítás teljes összhangban lesz az uniós joggal és Magyarország nemzetközi kötelezettségeivel – közölte a miniszterelnök sajtófőnöke.

A magyar kormányfő tudatta azt is, hogy a kabinet kész minden szükséges információval ellátni az Európai Bizottságot, illetve annak elnökét a témában.

Orbán Viktor levelét másolatban megküldték Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének, Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének, valamint Robert Fico szlovák kormányfőnek, az EU soros elnökének is.

Pénteken Ficóval tárgyal

Orbán Viktor pénteken Pozsonyban megbeszélést folytat Robert Ficóval, az Európai Unió soros elnöki feladatait ellátó Szlovákia miniszterelnökével – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

A tanácskozás fő témája a múlt vasárnapi magyarországi népszavazás, amelyen 98 százalék, 3,3 millió ember voksolt nemmel a kényszerbetelepítésre – mondta el Havasi Bertalan.

A pénteki megbeszélés után Orbán Viktor és Robert Fico közös sajtótájékoztatót tart.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »