Orbán gyorsíthatja a felújítást

Hosszú, minden részletre kiterjedő megbeszélést folytattam tegnap Orbán Viktor miniszterelnökkel a 3-as metró késésben lévő felújításáról, amelyet elsősorban kormányzati szervezetek lépései akadályoznak – erősítette meg lapunk kérdésére Tarlós István (Fidesz–KDNP). A főpolgármester a 140 milliárd forintos beruházásról elmondta, a kormányfő az immár halaszthatatlan felújítás gyorsítására tett ígéretet. – Bebizonyítottam neki, a főváros mindent megtett azért, hogy a munkálatok mielőbb elkezdődhessenek, és – az egyszer már módosított határidőnek megfelelően – 2019 végéig befejeződhessenek a munkák. Ugyanakkor azt is világossá tettem a számára, hogy a pótlóbuszok ügye miatt súlyos helyzet állhat elő. Amíg nem lesz Budapesten a 150 jármű, addig egy kapavágást sem teszünk, de nem is tehetünk – hangsúlyozta a főpolgármester. Azzal kapcsolatos kérdésünkre, hogy mi lesz a pótlóbuszos szolgáltatás megrendelési pályázat felfüggesztésével, amelyet Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, leszögezte: a miniszterelnök hatósági ügyekbe nem avatkozhat bele, ugyanakkor azt is megígérte, a kormányzati szervek döntés-előkészítési folyamatait a saját eszközeivel felgyorsítja.

Az említett felfüggesztés jogi lezárása akár áthúzódhat jövőre is, amely hosszú hónapokkal meghosszabbíthatja a metrófelújítást, így egyre nagyobb lenne a rossz műszaki állapotú földalatti vasút leállításának a veszélye. – A 3-as metró felújításának összes eddigi dokumentumát, pályázati kiírását bemutattam a miniszterelnöknek, és az ügyről számára eddig sok ismeretlen tényt, újdonságot és összefüggést elé tártam – szögezte le Tarlós István.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 10. 07.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »