Orbán bajor cimborája továbbra is migránselosztási mechanizmust akar

Szembehelyezkedik a német állammal az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali német ellenzéki párt – jelentette ki Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter egy pénteki interjúban, amelyben arról is beszélt, hogy közös európai menekültügyi rendszert kell kiépíteni, amelynek része a migránsok "elosztási mechanizmusa".

Az AfD “ezerszer is elmondhatja, hogy demokratikus", tevékenysége mégis azt mutatja, hogy "szembehelyezkedett az állammal" – mondta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a dpa hírügynökségnek.

Horst Seehofer igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy radikalizálódott-e az AfD a 2015-ös "menekült"hullám óta. Mint mondta, a CSU-tól és az Angela Merkel kancellár vezette testvérpárttól, a Kereszténydemokrata Uniótól (CDU) jobbra elhelyezkedő pártról “lehullott az álarc", de így legalább könnyebben szembe lehet szállni vele, mint amikor "a tisztes polgárt játssza".

A Bundestagba tavaly bekerült párt tevékenysége "rémisztő", parlamenti politizálását hevesség és dühkitörések jellemzik, képviselői még az ügyrendi vitákba is olyan indulatossággal vetik bele magukat, mintha a szövetségi köztársaság felszámolásáról lenne szó – közölte. "Így nem lehet viselkedni, ellenzékben sem" – jelentette ki a CSU elnöke.

A 2015-ben elmélyült migrációs válság kezeléséről elmondta: azzal a céllal dolgozik, hogy az év végére a kormány kiállhasson a lakosság elé, és elmondhassa, amennyire emberileg lehetséges volt, megoldották az utóbbi évek problémáit.

Ezért a szövetségi kormány teljes erővel dolgozik egy "működőképes, közös európai menekültügyi rendszerért". Ennek a rendszernek az elemei az észak-afrikai befogadóközpontok a Földközi-tengerről partra szállított embereknek, az EU területén kialakítandó intézmények a menedékérők elhelyezésére és menedékjogi kérelmük elbírálására, valamint egy "elosztási mechanizmus" – fejtette ki Horst Seehofer.

Hangsúlyozta, hogy neki kell látni a munkához. Mint mondta, "öt, hat vagy hét országnak el kell kezdenie, és akkor majd beáll a rendszer". Arra a felvetésre, hogy a "menekültek" befogadásától elzárkózó kelet-európai EU-tagállamokat is meg kell nyerni a közös ügynek, hangsúlyozta: "nem mondhatjuk mindig azt, hogy még nincs mindenki benne a dologban, ezért inkább nem is csinálunk semmit".

Dolgozni kell, mert a hatékony munka elképesztően nagy lakossági bizalmat teremt, hiszen (az emberek) azt mondják, hogy ez igen, ez az Európa foglalkozik a problémával és cselekvőképes – mondta Horst Seehofer. "Nagyon-nagyon nyomatékosan javaslom, hogy kezdjünk hozzá" – emelte ki a német belügyminiszter. Hozzátette: jó lenne, ha a jövő tavaszi európai parlamenti választás előtt eredményeket lehetne felmutatni, mert a lakosságnak nagyon fontos, hogy Európa cselekvőképes.

Ebben az esetben nem történne olyasmi, mint Svédországban – utalt Horst Seehofer a skandináv országban tartott parlamenti választás eredményére, amiben egyébként – sajnos – semmi különös nincs.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »