Orbán: az EU az európaiaké és az európai állampolgároké

Orbán: az EU az európaiaké és az európai állampolgároké

BRÜSSZEL, BUDAPEST. Az uniós csúcstalálkozó legfontosabb témája az Európai Unió belső átalakítása, amellyel kapcsolatban "vannak egészen abszurd javaslatok is". Ilyen például, hogy az Európai Parlament helyeinek szétosztásánál ne csak az európai állampolgárokat, hanem a migránsokat is vegyék figyelembe – mondta a Brüsszelben a Facebookra feltöltött videoüzenetében Orbán Viktor miniszterelnök.

Magyarország számára ez nem fogadható el, hiszen az Európai Unió az európaiaké és az európai állampolgároké – jelentette ki a miniszterelnök.   

A kormányfő az egynapos brüsszeli uniós csúcstalálkozó megkezdésekor megosztott üzenetben elmondta, az ülés folyamán javaslatot kíván tenni az úgynevezett "piros lap" eljárásra, amellyel nőne a nemzeti parlamentek szerepe, és jogot kapnának arra, hogy megállítsák az Európában zajló vitákat, ha úgy érzik, hogy az egy adott ország nemzeti érdekét sérti.

Orbán: a határkerítéssel nemcsak magunkat, hanem Európát is védjük

Eljött az ideje, hogy érdemi tárgyalások kezdődjenek a határvédelemre fordított pénzekről, ugyanis Magyarország több mint egymilliárd eurót költött az európai határok megvédésére. Ezzel "nemcsak magunkat, hanem Európát is védjük" – mondta Orbán Viktor. Az unió ennek legalább a felét térítse meg! – jelentette ki a magyar miniszterelnök. "Ezt is szóba kell hozni a mai napon. Munkára fel!" – tette hozzá.   

A kormányfő az egynapos brüsszeli uniós csúcstalálkozó megkezdésekor megosztott üzenetben elmondta, az ülés folyamán javaslatot kíván tenni az úgynevezett "piros lap" eljárásra, amellyel nőne a nemzeti parlamentek szerepe, és jogot kapnának arra, hogy megállítsák az Európában zajló vitákat, ha úgy érzik, hogy az egy adott ország nemzeti érdekét sérti.   

A pénteki egynapos csúcstalálkozó első napirendi pontjaként az Európai Parlament megváltozó összetételéről lesz szó. Majd a 2014-ben először kipróbált, úgynevezett csúcsjelölti rendszerről. Ezután arról a javaslatról fognak tárgyalni, miszerint az EP-képviselők egy részét páneurópai listákról választanák meg.   

Szó lesz még az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöki tisztségének esetleges összevonásáról és az uniós biztosok számáról is, majd a 2021 és 2027 közötti hétéves időszakra vonatkozó keretköltségvetésről. Ezen témák mellett röviden ki fognak térni a migrációs válság kezelését célzó líbiai intézkedések finanszírozására és a Brexit folyamatának állására.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »