Orbán: a V4-ek megalapozták a közös európai programjukat

Orbán: a V4-ek megalapozták a közös európai programjukat

A csütörtöki visegrádi kormányfői találkozó megteremtette az alapját annak, hogy a szeptemberi pozsonyi EU-csúcstalálkozón a V4-ek közös európai programmal lépjenek fel – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Varsóban, a kormányfői csúcsot lezáró közös sajtóértekezleten.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Robert Fico szlovák, Bohuslav Sobotka cseh, Beata Szydlo lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnök (b-j) sajtótájékoztatót tart a visegrádi országok miniszterelnökeinek varsói találkozóján 2016. július 21-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Az alapvető értékek terén, mint például a nemzeti hagyományok, kereszténység, biztonság, alapvetően eddig is egyetértés volt a visegrádi országok között – tette hozzá Orbán. A csütörtöki csúcson arról egyeztettek, hogy ezt a jövőt, ezt az Európát megpróbálják közösen képviselni Pozsonyban – mondta. Ennek érdekében a következő hetekben komoly munkát kell még végezni, “de a kezdő lépést megtettük” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Orbán Viktor szerint az unió azért jutott ebbe a drámai helyzetbe, és minősült vissza regionális szereplővé, mert az Európai Bizottság a migráció kérdésében a lehető legrosszabb válaszokat adta, és ezzel aláásta az egyik uniós állam tagsági viszonyát. A magyar miniszterelnök szerint most azt kell megmondani, mit kell tenni az uniónak annak érdekében, hogy ismét globális szereplővé válhasson.

Az intézményesített Európai Unió ma nem teljesíti az európaiak elvárásait, a brit kilépésről szóló népszavazás után ezért Európában új megvitatandó kérdéskört kell nyitni – jelentette ki Beata Szydlo lengyel kormányfő. “Az Európai Unió (EU) érték az európaiak számára, melyet őrizni kell, de változtatni is kell rajta” – hangsúlyozta a lengyel kormányfő. Úgy vélte, a brit népszavazás eredménye lehetőséget jelent az EU működésének megváltoztatására úgy, hogy “jobban vegye figyelembe a szuverén nemzeti parlamentek döntéseit, és kevésbé foglalkozzon saját intézményes működésének kérdéseivel”.

A megbeszélést Szydlo az Európai Tanács szeptember 15-én esedékes, a Brexit utáni helyzetnek szánt pozsonyi informális ülésének előzményeként minősítette, a visegrádi csoport (V4 – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) közös álláspontját egyeztették ezzel kapcsolatban.

khe kvs

The post Orbán: a V4-ek megalapozták a közös európai programjukat appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »