Órákig küzdöttek a két kislány életéért

Órákig küzdöttek a két kislány életéért

A barátnő volt a szadai szén-monoxid-mérgezés másik áldozata, a két kislány együtt szerette volna tölteni a hétvégét. Vízmelegítő vagy alumíniumkémény okozhatta a tragédiát, de hivatalos vizsgálati eredmény még nincs.

Szombat este, valamivel 8 óra előtt riasztották a mentőket a szadai családi házhoz, miután a fürdőszobában két kislány lett rosszul. A mentők mellett a tűzoltók is a helyszínre siettek. A fürdőszobában is magas volt a szén-monoxid-szint. „A tűzoltók az épületben magas CO-szintet mértek, ezt követően kiszellőztették a lakást” – tájékoztatott Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

A szülők próbáltak segíteni a kilencéves lányon és a barátnőjén, de a mentőknek sem sikerült újraéleszteni őket. „A szülők megkezdték az újraélesztést, érkeztek a mentőegységek, közel két órán keresztül folyt a küzdelem, de sajnos sikertelenül, a két kislány életét nem lehetett megmenteni. A körülmények tisztázása a szakértők feladata” – nyilatkozta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója.

Bár a fűtési szezon csak most kezdődött, a tűzoltókat idén már több mint 320 esetben riasztották szén-monoxid-mérgezéshez. A kéményseprők azt mondják, hogy a megelőzés mindennél fontosabb lenne. „A CO-mérgezés megelőzésének több lépése van. Az egyik legfontosabb, hogy a kéményseprőt engedjék be” – hangsúlyozta Kovács Balázs, a Főkétüsz Kft. ügyvezetője.

Sokszor az is segít, ha a lakók vásárolnak megfelelő minőségű szén-monoxid-vészjelzőt. Azt még vizsgálják, hogy a szadai tragédiát mi okozta, meghibásodhatott az alumíniumkémény, de a gázzal működő vízmelegítő is.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »