Ópium, hasis, vérbaj – Charles Baudelarie, a romlás költője

Százkilencvenöt éve, 1821. április 9-én született a modern francia líra egyik legnagyobb hatású alakja, Charles Baudelaire. 1857-ben jelent meg leghíresebb könyve, A romlás virágai, amelynek újdonsága a hagyományos versformák és a merőben új témakezelések, kifejezések, nyelvi fordulatok egysége volt. Párizsban született 1821. április 9-én. Apja korai halála után mostohaapja, egy magas rangú katonatiszt, későbbi szenátor fegyelemre kívánta szoktatni. Baudelaire mostohaapja szigora elleni lázadásként kihívó és fegyelmezetlen magatartást tanúsított, tanárai a koraérett romlottság példájának tekintették. Érettségije után anyja nem kis riadalmára bejelentette, hogy írásból kívánja fenntartani magát.Szabadon akart élni, szabadon olvasni és élvezni a Latin Negyed diákéletét, ezért 1840-ig névleg jogi tanulmányokat folytatott. Valószínűleg ekkor lett az ópium és a hasis rabja, s kapta meg a vérbajt is, későbbi szenvedéseinek egyik forrását. 1841-ben mostohaapja két évre Indiába küldte, hogy véget vessen a bohém életnek. Baudelaire az unalmas utazás során azzal szórakozott, hogy megbotránkoztatta a többi utast. Mauritius szigetén elbűvölte a természet és a helyi nők szépsége, ezért nem is folytatta útját, majd Réunion szigetére ment s 1842 februárjában érkezett vissza Párizsba. E tengeri utazás élete legmeghatározóbb élménye lett: előhívta romantikus hajlamait, átitatta az egzotikum, a messzeség nosztalgiájával, a trópusi tájak színeivel és érzékiségével.1842-ben, elérve a nagykorúságot, kikérte apai örökségét, és megkezdte szertelen és pazarló életét. Ekkor jelent meg életében a mulatt Jeanne Duval, a Fekete Vénusz című szerelmi ciklusának ihletője, akihez élete végéig ambivalens érzések fűzték. Több képzőművésszel is megismerkedett, s szert tett arra a festészeti képzettségre, amelynek révén kritikái eredetiek lettek. 1844-ben, miután pénze csaknem elfogyott, a család gyámság alá helyezte, s az örökség maradékából a költőnek csak havi járadékot juttatott. Bizonyítékul, hogy íróként is meg tud élni, képzőművészeti kritikákat tartalmazó könyvet adott ki, s versei is megjelentek. 1847-ben publikálta egyetlen regényét, az önéletrajzi La Fanfarlót. 1848-ban fehér munkászubbonyban és cilinderben, fegyverrel a kézben állt a barikádokon, ám igazán jelentős szerepet nem játszott.A forradalom után neve egyre ismertté vált, művészeti kritikái, majd Poe-fordításai révén. 1852-ben – egy időre – szakított Jeanne Duvallal, s érdeklődése az ismert szépség, Aglaé Sabatier felé fordult, aki a Fehér Vénusz című ciklus ihletője lett. 1854-ben Marie Daubrun színésznő szerelme igézte meg, így született a Zöldszemű Vénusz ciklusa. 1855-ben a Revue des Deux Mondes leközölte egy 18 darabból álló válogatását, amelynek megjelenése után sokan obszcenitással vádolták a költőt.1857-ben jelent meg leghíresebb könyve, A romlás virágai, amelynek újdonsága a hagyományos versformák és a merőben új témakezelések, kifejezések, nyelvi fordulatok egysége volt. A bíróság viszont “a közerkölcs megsértéséért” pénzbüntetésre ítélte a szerzőt és a kiadót, s kötelezték őket hét vers kivételére. A költőt megviselték az események, ám továbbra is írta kritikáit és prózaverseit, amelyeket a Párizsi spleen című gyűjtemény darabjainak szánt. 1860-ban A mesterséges mennyországok címmel két tanulmánya jelent meg a hasis és az ópium hatásáról. 1866-ban Namurben szélütés érte. Visszaszállították Párizsba – ott halt meg édesanyja karjai között 1867. augusztus 31-én.MTITisztelt olvasók!
Legyenek olyan kedvesek és támogassák “lájkukkal” a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
– Minden “lájk számít, segíti a magazin működését!Köszönettel és barátsággal!www.flagmagazin.hu Tweet

1857-ben jelent meg leghíresebb könyve, A romlás virágai, amelynek újdonsága a hagyományos versformák és a merőben új témakezelések, kifejezések, nyelvi fordulatok egysége volt. 

Párizsban született 1821. április 9-én. Apja korai halála után mostohaapja, egy magas rangú katonatiszt, későbbi szenátor fegyelemre kívánta szoktatni. Baudelaire mostohaapja szigora elleni lázadásként kihívó és fegyelmezetlen magatartást tanúsított, tanárai a koraérett romlottság példájának tekintették. Érettségije után anyja nem kis riadalmára bejelentette, hogy írásból kívánja fenntartani magát.

Szabadon akart élni, szabadon olvasni és élvezni a Latin Negyed diákéletét, ezért 1840-ig névleg jogi tanulmányokat folytatott. Valószínűleg ekkor lett az ópium és a hasis rabja, s kapta meg a vérbajt is, későbbi szenvedéseinek egyik forrását. 1841-ben mostohaapja két évre Indiába küldte, hogy véget vessen a bohém életnek. Baudelaire az unalmas utazás során azzal szórakozott, hogy megbotránkoztatta a többi utast. Mauritius szigetén elbűvölte a természet és a helyi nők szépsége, ezért nem is folytatta útját, majd Réunion szigetére ment s 1842 februárjában érkezett vissza Párizsba. E tengeri utazás élete legmeghatározóbb élménye lett: előhívta romantikus hajlamait, átitatta az egzotikum, a messzeség nosztalgiájával, a trópusi tájak színeivel és érzékiségével.

1842-ben, elérve a nagykorúságot, kikérte apai örökségét, és megkezdte szertelen és pazarló életét. Ekkor jelent meg életében a mulatt Jeanne Duval, a Fekete Vénusz című szerelmi ciklusának ihletője, akihez élete végéig ambivalens érzések fűzték. Több képzőművésszel is megismerkedett, s szert tett arra a festészeti képzettségre, amelynek révén kritikái eredetiek lettek. 1844-ben, miután pénze csaknem elfogyott, a család gyámság alá helyezte, s az örökség maradékából a költőnek csak havi járadékot juttatott. Bizonyítékul, hogy íróként is meg tud élni, képzőművészeti kritikákat tartalmazó könyvet adott ki, s versei is megjelentek. 1847-ben publikálta egyetlen regényét, az önéletrajzi La Fanfarlót. 1848-ban fehér munkászubbonyban és cilinderben, fegyverrel a kézben állt a barikádokon, ám igazán jelentős szerepet nem játszott.

A forradalom után neve egyre ismertté vált, művészeti kritikái, majd Poe-fordításai révén. 1852-ben – egy időre – szakított Jeanne Duvallal, s érdeklődése az ismert szépség, Aglaé Sabatier felé fordult, aki a Fehér Vénusz című ciklus ihletője lett. 1854-ben Marie Daubrun színésznő szerelme igézte meg, így született a Zöldszemű Vénusz ciklusa. 1855-ben a Revue des Deux Mondes leközölte egy 18 darabból álló válogatását, amelynek megjelenése után sokan obszcenitással vádolták a költőt.

1857-ben jelent meg leghíresebb könyve, A romlás virágai, amelynek újdonsága a hagyományos versformák és a merőben új témakezelések, kifejezések, nyelvi fordulatok egysége volt. A bíróság viszont “a közerkölcs megsértéséért” pénzbüntetésre ítélte a szerzőt és a kiadót, s kötelezték őket hét vers kivételére. A költőt megviselték az események, ám továbbra is írta kritikáit és prózaverseit, amelyeket a Párizsi spleen című gyűjtemény darabjainak szánt. 1860-ban A mesterséges mennyországok címmel két tanulmánya jelent meg a hasis és az ópium hatásáról. 1866-ban Namurben szélütés érte. Visszaszállították Párizsba – ott halt meg édesanyja karjai között 1867. augusztus 31-én.

1857-ben jelent meg leghíresebb könyve, A romlás virágai, amelynek újdonsága a hagyományos versformák és a merőben új témakezelések, kifejezések, nyelvi fordulatok egysége volt. A bíróság viszont “a közerkölcs megsértéséért” pénzbüntetésre ítélte a szerzőt és a kiadót, s kötelezték őket hét vers kivételére. A költőt megviselték az események, ám továbbra is írta kritikáit és prózaverseit, amelyeket a Párizsi spleen című gyűjtemény darabjainak szánt. 1860-ban A mesterséges mennyországok címmel két tanulmánya jelent meg a hasis és az ópium hatásáról. 1866-ban Namurben szélütés érte. Visszaszállították Párizsba – ott halt meg édesanyja karjai között 1867. augusztus 31-én.


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »