Önkormányzati adóstop: „több mint tisztességtelen, ami újra lejátszódott”

Önkormányzati adóstop: „több mint tisztességtelen, ami újra lejátszódott”

A kormány jövőre is megtiltja az önkormányzatoknak, hogy emeljék a helyi adókat, illetve új adót vessenek ki. Gémesi György tisztességtelennek nevezte, hogy a kormány az önkormányzatokkal fizetteti ki gazdaságfejlesztési szándékait. Schmidt Jenő szerint ez a döntés a nagyoknak fog fájni.

Miközben a 2022-es adócsomagban is szerepel a kkv-knak szóló iparűzési adó megfelezésének javaslata, a kormány jövőre is megtiltja az önkormányzatoknak, hogy emeljék a helyi adókat, illetve új adót vessenek ki – derült ki a csütörtökön este megjelent Magyar Közlönyből.

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke az InfoRádiónak azt mondta, a májusi egyeztetésen még nem erről volt szó. Gémesi György szerint több mint tisztességtelen az a folyamat, ami újra lejátszódott: „Parragh László javasol, majd a Kormányinfón Gulyás Gergely támogatja, de kompenzálni kell, majd a kormány dönt”.

A szakember elismerte, hogy a Belügyminisztériumban volt egy rendkívüli egyeztetés két héttel ezelőtt, ahol valóban elhangzott, hogy változott az álláspont, mert támogatni kell a gazdaságot. Gémesi György a gazdaság támogatását jó célnak, és elfogadhatónak tartja, azt viszont érthetetlennek, hogy miért az önkormányzatokkal fizettetik ki a gazdasági fejlesztési szándékokat, miközben a kormány azzal kampányol, hogy 7,5 százalékos a növekedés.

„Semmi gond, támogassa, csak ne az önkormányzatok kontójára”

Hírdetés

– húzta alá

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint a minimálbér emelésének bérfelhajtó hatásával nem számolt a kormány, amikor az önkormányzatokat sújtó döntését meghozta. Ennek semmiféle kompenzációját nem látják, és úgy vélik, nagyon komoly plusz terhet fog jelenteni az önkormányzatok számára, máskülönben a szakemberek elmennek. Gémesi György komoly problémaként említtette az építőipari anyagok drágulását, valamint a 8 százalék közeli inflációt, ami az önkormányzatok számára még súlyosabb teher, gondolva például a közétkeztetésre, hiszen az élelmiszerek ára 30 százalékkal nőtt tavalyhoz képest.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke az InfoRádiónak arról beszélt, hogy a helyi adók emelést nem sok önkormányzat tervezte. Schmidt Jenő emlékeztetett, hogy az iparűzési adó jelentős része maximalizálva van szinte minden településnél, az pedig nem tartja valószínűnek, hogy sok önkormányzat emelt volna a kommunális- vagy ingatlanadón, tehát szerinte ezt annyira nem rángatja meg az önkormányzati rendszert. Ami viszont már igen, az a 4 millió forint árbevétel alatti cégek iparűzési adója felének az elengedése – tette hozzá a szövetség elnöke, azzal együtt, hogy ezt 25 ezer fő alatti településeken visszakompenzálják a NAV és a bevallotta adatok alapján, amit Schmidt Jenő szerint nehézkes az önkormányzatoknak ellenőrizniük. Szerint ez

a „nagyokat fogja rettentő mód érinteni”,

a fővárosi kerületeket, megyei jogú városokat és néhány 25 ezer fő fölötti nagyobb várost, mint Pápa vagy Budaörs.

A kormány mostani döntése a kistelepüléseknek azért nem fog fájni, mert a kicsiknek pénzügyi mozgástere eddig sem volt – tette hozzá Schmidt Jenő, aki szerint ugyanakkor a nagyoknak működési problémáik is lehetnek 2022-be.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »