Ondrej Kiszely: Sok a tevékeny szlovák Békéscsabán

Ondrej Kiszely: Sok a tevékeny szlovák Békéscsabán

A Békéscsabai Szlovákok Önkormányzata öttagú és együttműködnek a város valamennyi szlovák szervezetével, intézményével, de saját rendezvényeik is vannak, és önálló kiadványokat ugyancsak megjelentetnek. A sokrétű tevékenység miatt nem véletlenül nevezik Békéscsabát a magyarországi szlovákok fővárosának.

A szlovák önkormányzat elnöke legutóbb a TASR hírügynökségnek számolt be munkájukról. Az interjúban elmondta, hogy a város lakóinak száma 55 000, ebből 2000 szlovák nemzetiségű, akiknek ősei még 1718-ban települtek ide. A 2001-es népszámlálás alkalmával még 3800-an vallották magukat szlováknak.

Tavaly állami támogatással sikerült a Szlovák Házban felújítaniuk az Áchim Termet, de kiadtak egy régi szlovák szokásokat, jóslásokat tartalmazó könyvet is. Az Áchim Terem lett az itteni szlovákság rendezvényeinek színtere. Áchim L. András (1871-1911) a 20. század elején aktívan bekapcsolódott a nagybirtokosok elleni harcba a szegény parasztok érdekében.

Hírdetés

„A békéscsabai szlovákok a legnagyobb hősüknek tekintik őt és a következő népszámláláskor aláírásgyűjtést szervezünk, amelyben kérjük, hogy Áchim Andrást a város poszthumusz díszpolgárrá válassza” – jegyezte meg Ondrej Kiszely.

“Idén szakácskönyv kiadását tervezzük, amely tulajdonképpen egy történelmi gyűjtemény lenne az alföldi és a csabai szlovákok receptjeiből. Megszervezzük továbbá a nagypénteki ünnepséget, aztán augusztus 19-én kerül sor az aratási ünnepségre, október 29-én pedig ismét lesz kolbásztöltő verseny” – zárta a beszélgetést a Békéscsabai Szlovákok Önkormányzatának elnöke.

(BM/Felvidék.ma/teraz.sk) 


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »