Önálló migránsállam lehet Svédországon belül?

Önálló migránsállam lehet Svédországon belül?

A Világbank egyik vezető közgazdásza sajátos ötlettel rukkolt elő. Véleménye szerint Svédország egy országon belüli migránsállammal kezelhetné saját menekültproblémáját. Talán nem véletlen, hogy az ötlet gazdája, bizonyos Paul Romer is tagja a nagyhatalmú globális lobbicsoportnak, a Rockefeller-féle Council on Foreign Relationssznek.

A New York Egyetem oktatója, aki nem mellesleg a Világbank frissen kinevezett vezető közgazdásza is, egy interjúban azt fejtegette, hogy mivel Svédország egy gyéren lakott ország, így biztosíthatna egy Hong Konggal azonos nagyságú területet a bevándorlók számára, amely Svédországtól külön, önálló államként működne, saját törvényeivel – olvasható a Breitbart oldalán. Romer azt javasolja, hogy biztosítani kell a szigorú határellenőrzést, amely egyrészt önállóságra ösztönzi a migránsokat, másrészt biztosítja a svédek biztonságát.

Romer több nemzetközi példát hoz fel az interjúban, amelyek hasonlítanak az ő javaslatára – azaz: állam az államban. Ilyen a Guantanamoi-öböl, Kalinyingrád valamint az egykori Hong Kong.

Véleménye szerint a „migránsállamban” a gazdasági növekedést segítheti, hogy „megszabadulnának a migránsok a korlátozó munkaügyi szabályoktól”, úgy mint a kötött munkaidő és a minimálbér. Arra nem tért ki az ismert közgazdász, hogy milyen iparágakra épülhetne a gazdaság egy ilyen államban.

Az elmúlt évben több mint egymillió illegális bevándorló érkezett Nyugat-Európába, döntő többségében képzetlen munkaerő, akik a nagyon alacsony státuszú munkákat leszámítva nem alkalmasak arra, hogy az európai ipar és szolgáltatási szektorban állást vállaljanak.

Nem meglepő, hogy az illegális bevándorlást önálló migránsállam létrehozásával megoldani kívánó közgazdász neve szerepel a menekültügyben a befogadást pártoló Council on Foreign Relations (CFR) honlapján is megtalálható Paul Romer neve.

Az önmagát csak „független, országos tagságon alapuló szervezetként” definiáló csoport tagjai gazdasági szakemberek, politikacsinálók, kormányzati emberek, vezető gondolkodók, újságírók. A Soros Györgyöt is tagjai között tudó civil szervezet az egyik legerősebb lobbicsoportnak számít, véleményére a mindenkori amerikai elnökök is hallgatnak.

A CFR céljai között a globalizáció, a szabadkereskedelem, a nemzetközi cégeket érintő pénzügyi szabályozások csökkentése, egyes régiók, így például az Európai Unió gazdaságának megszilárdítása szerepel.

A CFR üzeneteit és álláspontjait különböző ügyekben a legjobban az általa kiadott Foreign Affairs nevű kéthavonta megjelentő külpolitikai kiadványból ismerhetjük meg. Itt jelent meg nemrég egy írás amely megdöbbentő módon állította párhuzamba az 1956-os forradalmárok és napjaink liberálisainak harcát, mondván, hogy ugyanúgy a független igazságszolgáltatásért, a szabad sajtóért, a politikai verseny garantálásáért kell küzdeniük, akárcsak annak idején.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »