Olyat tett Obama, amit amerikai elnök még soha

MTI nyomán

Barack Obama amerikai elnök még ebben a hónapban ellátogat Hirosimába, hogy lerója tiszteletét az atomtámadás áldozatai előtt – jelentette be kedden a Fehér Ház. Obama az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki felkeresi az amerikai atomtámadás sújtotta japán várost.

A bejelentést a washingtoni Fehér Ház megerősítette egy nyilatkozatban, amely szerint Obama ebben a hónapban, Abe Sindzó japán kormányfő oldalán egy már betervezett út során látogat el a városba. A sajtóban a május 27-i dátumot emlegetik. Obama a látogatással “kihangsúlyozza elkötelezettségét az atomfegyver nélküli békés és biztonságos világ létrehozását célzó törekvése mellett” – közölte Josh Earnest szóvivő.

Emberiesség elleni bűntett, még ha szerintük nem is az

Az elnöki látogatást már korábban, széles körben előre jelezték különféle források. A Fehér Ház a találgatásokra válaszolva kizárta, hogy Obama bocsánatot kér az 1945. augusztus 6-i atomtámadásért, amelynek mintegy 140 ezer halálos áldozata volt.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »